2022. november 7., hétfő

DÉLELŐTT | 
A bűn gyengíti Isten népét

Igehely: Józs 7:1-26; Kulcsige: Józs 7:11 „Fölvonultak tehát oda a népből mintegy háromezren, de megfutamodtak az ajbeliek elől.”

Bibliát olvasó ember számára ismeretes Ákán bűne, amit Ai városának elfoglalása közben követett el. Elvett az Istennek szentelt zsákmányból és elrejtette azt. Már ez a tette is elszomorító, de megdöbbentőbb, hogy miatta egy egész nép kárt szenvedett. Egy ember bűne kihatással volt egy egész nép életére. A bűn gyengíti Isten népét.

Olyan időket élünk, amikor egyre - másra azt halljuk, hogy a „hívő életem megélése” csak rám tartozik. Jóformán azzal a jelenséggel találkozunk a gyülekezeteinkben is, hogy mindenki azt tesz, amit akar, épp úgy, ahogy a Bírák idejében is éltek. Talán eszünkbe sem jut az, hogy az életünkben megengedett hazugság, makacsság, pletykaság, kétszínűség, lázadás nem csak minket, hanem családunkat is gyengíti, sőt az Úr gyülekezetét, ahová tartozunk. Éljünk úgy, hogy viselkedésünkkel és beszédünkkel az Úr népét erősítsük és ne gyengítsük.

Mi történik a történet szerint azzal, aki bűnben él?

Milyen tagja vagy az Úr népének?

Miként tudod személyesen építeni a gyülekezetet, amelynek tagja vagy?

János Csaba

DÉLUTÁN | 

Megnyílt az ég

Igehely: Ez 1:1-14; Kulcsige: Ez 1:1 „A harmincadik évben, a negyedik hónap ötödikén, amikor a fogságban élő nép között voltam a Kebár-folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomásokat láttam.”

Isten látomásokban szólt szolgájához, Ezékielhez. Első látomásában megnyíltak az egek és mennyei látásokat látott. Olyan dolgokat fedett fel számára az Úr, amelyek hatással voltak istenismeretére és elhívására. Isten, amikor megengedi, hogy átélj az életedben igazán áldásos pillanatokat, nem azért teszi, hogy ezzel büszkélkedhess, vagy hogy csak úgy jól érezd magad. Az Ő célja, hogy a szíved először a mennyhez, vagyis mennyei dolgokhoz tapadjon. Ennek további célja pedig az, hogy az Istenről alkotott képed kitisztuljon, és még inkább tisztában legyél azzal, hogy ki az, Aki előtt leborulsz. Mély dolgokat megmutathat Isten azért, mert terve van az életeddel. Azért, hogy eszközeként elhívjon és használjon.

Engedd, hogy Isten Szent Lelke megnyissa lelki szemeid. Az ember nézhet fel és le is, kívülre és belülre is, de sokszor mégis csukva tartja a szemét. Te ne legyél vak és engedetlen afelől, amit az Úr megmutat vagy szól hozzád. Legyen szemed a látásra és füled készen a hallásra a mennyei dolgok iránt. Csak így bízhat rád Isten többet, és csak így használhat mások életében!

János Csaba

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?