RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Jel 8:1-6; Kulcsige: Jel 8:3 „Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt van.”

Olvasva ezen igéket, a vihar előtti csend képe jut az ember eszébe, melyben különös jelenet tárul szemünk elé. Vészjósló az a félórai csend a mennyben, és valóban, az azt követő hét trombitaszó kemény ítéletsorozattal sújtja a földet. A világ olyan lármát csap maga körül, hogy nem hallja meg Isten szavát, mely előre figyelmeztet a közelgő ítéletre. Az Úr ellenben meghallja a szentek imáit, és sok beszédünk közepette talán a legértékesebbek lesznek azok a csendes, sokszor mások által nem látott imáink, melyekben hálát adunk, közbenjárunk másokért, vagy éppen bűnbánatot gyakorlunk.

Folyó év február 26-én vettünk búcsút Kémeren † Szabó (Gál) Eszter testvérnőtől, aki Istentől 89 esztendőt kapott. Szerető, odaadó, mindig segítőkész édesanyára, nagymamára, dédmamára és ükmamára...

 HIRDETÉSEK & INFORMÁCIÓK

Örömmel bocsátjuk a testvérek rendelkezésére igememorizálási programunkat. A következő segédanyagok segíthetnek a program megismerésében és használatában:

 a programot ismertető előadás Giorgiov Adrián tolmácsolásában


 TÖRTÉNELEM

Szilágypérben már az 1950 -es években éltek baptistaként ismert keresztyén emberek: Katona Eszter, Bódis Péter, Póti Károly, Szőke József és Balog Mihály, akik közül néhányan meghaltak, mások elköltöztek. A településen 1972-ig működött baptista gyülekezet, előbb Szabó Károly székelyhídi, majd Gelény János endrédi lelkimunkás vezetésével. Jó 30 év telt el, amíg az Úr ismét szólt, különböző módon. 

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Kedves Testvéreink az Úrban, karvezetők, kórustagok és zenészek!

Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben a zűrzavaros időszakban is megőrzött, megsegített minket. Sajnos, gyülekezeteink életében és a szolgálatokban is nyomott...

Kedves testvérek! A koronavírus miatti bizonytalanság és tevékenységkiesés miatt későn készült el az Útravaló következő kötetének nyomtatása. Ezért, segítségképpen – amíg a frissen nyomtatott füzetek terjesztése megtörténik –...

 BEMERÍTÉS

Érszőlősön, 2020. november 29-én a járványügyi korlátozások miatt kevesebben, de így is elég szép számban gyűltünk össze istentiszteletre, hogy tanúi...

A bibliai rendhez és az aktuális törvényekhez alkalmazkodva folytak az előkészületek a cegőtelki gyülekezetben minden akadálynak tűnő dolog...

Bemerítési ünnepe volt 2020. március 8-án a nagyváradi 1. sz. baptista gyülekezetnek. Hat fiatal vallotta meg hitét a bemerítésben is (a képen balról...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Kiváltság volt együtt táborozni a Szilágysági Barnabás csoport tagjaival 2020. július 20-25 között a Hargita Keresztyén Táborban. A Barnabás...

A Nagyváradi Betlehem Óvoda a Betlehemi Baptista Imaháznál indult 1992 őszén. Néhány év múlva a létszám növekedése miatt átköltözött a Magyar...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Isten terve és ajándéka, hogy a nők összegyülekezzenek, mondta a Romániai Magyar Baptista Nőszövetség volt és jelenlegi elnöknője, Borzási Márta a...

2019 augusztus 26-30 között volt az idei lelkipásztorok hete a Hargita táborban. Közel 30 lelkipásztor vett részt családjaikkal együtt. A hét témája...

 SAJTÓTERMÉKEK RENDELÉSE 2021

Nem vagyok robot!
5 + 11 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

IGEI ÜZENET

A Jézus Krisztus feltámadásában való hit a keresztyénség lényege. Életet, győzelmet, reménységet hirdet. Erő, mely átformálta életünket.

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

A Krasznai Magyar Baptista Imaházban megszervezett összevont női alkalom sok áldást tartogatott mindannyiunk számára, akik részt vehettünk ezen az...

Távolságtartással, mégis a hosszú idő utáni viszontlátás örömével gyűltek össze a nagyváradi missziókerület gyülekezeteinek képviselői 2020. december...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Kora ősszel, 2019. szeptember 14-én került megrendezésre az idei, immár XVI. roma nőkonferencia Ákoson. A találkozó mottója: „Fészeklakók, ügyeljünk...