RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Lk 6:20-23; Kulcsige: Lk 6:22 „Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért.”

Jézus boldogmondásai mindannyiunk számára meghökkentőek, hiszen amit a boldogságról tanít, az szöges ellentétben áll azzal, amit a világ hirdet.

Hazamentek...

„Te adsz és elveszel”, énekeltük könnyes szemmel, nem értve, de hittel elfogadva Isten akaratát † Szász Káleb kicsiny koporsója mellett, aki névelődjével ellentétben mindössze 41 nap alatt érte el a...

 HIRDETÉSEK & INFORMÁCIÓK

Örömmel bocsátjuk a testvérek rendelkezésére igememorizálási programunkat. A következő segédanyagok segíthetnek a program megismerésében és használatában:

 a programot ismertető előadás Giorgiov Adrián tolmácsolásában


 TÖRTÉNELEM

Szilágypérben már az 1950 -es években éltek baptistaként ismert keresztyén emberek: Katona Eszter, Bódis Péter, Póti Károly, Szőke József és Balog Mihály, akik közül néhányan meghaltak, mások elköltöztek. A településen 1972-ig működött baptista gyülekezet, előbb Szabó Károly székelyhídi, majd Gelény János endrédi lelkimunkás vezetésével. Jó 30 év telt el, amíg az Úr ismét szólt, különböző módon. 

 BEMERÍTÉS

Isten iránti hálával a szívünkben gyűltünk össze a kolozsvári gyülekezet töredékével 2020. március 15-én Isten házában. Két fehérruhás – Antal Júlia...

A hadadi és a szilágylelei gyülekezet tagjai és a vendégek bemerítési ünnepre jöttek össze 2019. október 13-án. Négy fiatal tett vallást arról, hogy...

2019. október 27-én, egy csodaszép, verőfényes napon Szilágysámsonban nagy örömmel gyülekeztünk bemerítési ünnepélyre az imaházba. Három fiatal tett...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Avatási ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a Kolozsvári Kőszikla Gyülekezet tagjai és barátai 2021. január 31-én, vasárnap délután a Via...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

A Romániai Magyar Baptista Vasárnapi Iskolai Szövetség a 2021-2022-es tanévben is meghirdette a Bibliai Olimpiát, immár hatodik alkalommal. Négy...

 SAJTÓTERMÉKEK RENDELÉSE 2021

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

IGEI ÜZENET

A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének vezetősége néhány gondolatban szeretne reflektálni arra a kérdésre, hogy miért nem

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

– Szolgálattevők konferenciája volt a váradi missziókerületben Folyó év február 27-én találkozóra gyűltek a missziókerület szolgálatvezető...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

– Hajni és Mihai hír- és imalevele – 1/2020 (részlet) „A téli ünnepek alatti és utáni vakációban töltött pihenés és az azalatt gyűjtött energia...