Igehely: Mk 2:23–28; Kulcsige: Mk 2:27–28 „Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.”
A Tízparancsolatból kilenc meg van ismételve az Újszövetségben. Egy nincs, mégpedig a negyedik parancsolat, a szombat megtartása. A szombat az Izráel és Jahve közötti szövetség egyik jele (2Móz 31:13).
Igehely: 1Kor 10:14–33; Kulcsige: 1Kor 10:16 „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testével való közösségünk-e?”
A bűnesettől kezdve elromlott a kapcsolat az ember és Isten, és az ember és ember között. Ezt a kapcsolatot jött helyreállítani Jézus Krisztus. Billy Graham írt egy könyvet, melynek címe: Békesség Istennel (ajánlom elolvasásra!).
Igehely: 1Kor 11:23–34; Kulcsige: 1Kor 11:27 „Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.”
Sajnos a korinthusi gyülekezetben helytelen gyakorlatok is voltak, amikor úrvacsoráztak. Pál apostol ezeket orvosolja ebben a levélben. Hadd vegyünk sorra néhány gyakorlati dolgot, amikor úrvacsorához készülünk:
Igehely: ApCsel 2:42–47; Kulcsige: ApCsel 2:42 „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.”
A jeruzsálemi gyülekezet kezdettől gyakorolta az úrvacsorai közösséget. Bár még a templomépület Salamon-csarnokában is összegyűltek rendszeresen, házaknál is voltak gyülekezeti alkalmak. Ezeken a házi közösségeken együtt étkeztek, együtt imádkoztak és együtt vettek úrvacsorát.
Igehely: Lk 22:14–20; Kulcsige: Lk 22:16 „Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában.”
Ez a páskavacsora más volt, mint a többi. Az Úr Jézus jelezte, hogy ez az utolsó, amelyet tanítványaival együtt elfogyaszt. A következő már az Isten országában lesz. Egy új, emlékeztető vacsorát szerzett, amely a régi páskaünnep beteljesedését tartalmazza.
Igehely: Ef 3:14-20; Kulcsige: Ef 3:16 „Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által.”
Mai igénkben Pál apostolnak az efézusi gyülekezet tagjaiért mondott imáját olvashattuk. Terjedelmét illetően egy aránylag rövid imáról van szó, ám tartalmát illetően, mégis, egy igen gazdag mondanivalót megfogalmazó imádságról.
Igehely: Mt 21:23–27; Kulcsige: Mt 21:27 „Ezért ezt felelték Jézusnak: Nem tudjuk. Ő pedig így válaszolt nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.”
Miért kérdőjelezték meg némelyek Jézus tekintélyét a földön jártakor? Nyilván azért, mert hitetlenek voltak, és az életük haszontalan, kivágni való fügefa volt. Itt már nemcsak az volt a baj, hogy hiányzott a jó gyümölcs, hanem megjelentek a keserű, mérgező gyümölcsök – a keserű irigység és a gyilkos büszkeség. A nép elbizakodott vezetői alábecsülték Jézus tekintélyét, és túlbecsülték a sajátjukat. Úgy vélték, hogy Jézus népszerűsége fenyegetést jelent számukra, ezért minden eszközt megragadva igyekeztek Jézus tekintélyét csökkenteni, a magukét pedig emelni.