Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Június 9-11 között szervezte meg a Nőszövetség a 2017-es Női Csendesnapokat, a Hargita  Táborban, „Légy áldássá!” témával. A hétvége folyamán,…

Hazamentek...

† Molnár Lívia 1965. augusztus 1-én született Kányád községben. Gyermekkoráról, amelyet Miklósfalván, a szeretettel és istenfélelemmel teli családi házban töltött, örömmel beszélt. Életének…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

„Akkor monda Jézus, az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő…

Különleges istentiszteleten lehettünk együtt több mint kétszázan január 8-án Érkőrösön a KCA közösségi házában, amikor Gombos Miklós testvér…

 BEMERÍTÉS

Bemerítésünkre egy áldott evangelizációs sorozat koszorújában kerül sor 2023. február 26-án. Az imára buzdításokkor hallhattunk Reinbold Rudolf…

2022. május 22-én örömmel és Isten iránti hálával szívünkben, népes hallgatóság előtt, a fehérruhások rokonaival, barátainkkal lehettünk együtt tanúi…

 OLVASNIVALÓ

A hatodik parancsolat, „Ne ölj!” (2Móz 20:13), bizonyára vonatkozik a gyilkosságokra, a háborúkra, a halálbüntetésre, de az abortuszra is. Az abortusz kérdése – beleértve a vetélést és a…

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Hálásak vagyunk Istennek, hogy a tavaly ősszel szervezett szolgálattevők konferenciájának volt folytatása. A tavalyi konferencián, amely Kolozsváron…