Az Ige eljött és visszatért, de nem üresen

Karácsonykor különös figyelmet fordítunk Jézus Krisztus eljö0vetelének történetére és jelentőségére. És ez így van jól. A sok jókívánság és üdvözlet közepette azt kívánom a Szeretet kedves olvasóinak, hogy ez alkalomból hadd töltse be elménket a megtestesült Ige hatékonysága, amelynek kapcsán három gondolat merült fel bennem. 

Ézsaiás próféta megszemélyesíti Isten beszédét (Ézs 55:10-11). Azt mondja róla, hogy az Úr szava olyan, mint az eső és a hó. Ahogy az Isten-adta eső és hó leszáll az égből, és megöntözi, termővé teszi a földet, magot ad a megvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az Úr beszéde is. Az ige, vagy más szóval a beszéd és a szó, kimegy Isten szájából, de az Úrhoz vissza üresen nem tér, hanem elvégzi mindazt, amit Ő akar, és szerencsés lesz ott, ahová küldi. Mi a jelentősége mindennek karácsonyra nézve? Először is az, hogy az Ige eljött. Jézus Krisztus személyében testet öltött Isten azon beszéde, akit az Atya küldött e világra. Hisz Jézus nem magától jött, hanem őt Isten küldte (Jn 8:42). 

Másodszor, amikor az Ige eljött, akkor az nem volt csupán szóbeszéd, hanem hatékony szó, és változást előidéző, tetterős beszéd. Ilyesmire ember szava nem képes. De Jézusnak nem csak a beszéde, hanem  az egész élete üzenet volt: a szavai mellett a tettei, szenvedése, halála és feltámadása együtt képezték Isten üzenetét az elveszett világ felé. Ő azért jött, hogy annak akaratát cselekedje, aki elküldte őt, és hogy az ő dolgát elvégezze (Jn 4:34).

Harmadszor, amikor az Ige visszatérőben volt Istenhez, akkor bátran mondta: „elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt” (Jn 17:4). Ezzel világossá vált, hogy az égből elküldött Ige nem tért vissza üresen Istenhez. Termékennyé tette a földet, magot adott a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek.

Ennek kapcsán azt kívánjuk, hogy tapasztalja meg mindenki frissen a megtestesült Ige hatékonyságát, hogy amit ez ünnepen hall, az megtermékenyítő esőként hulljon az Igét szomjazó szívbe és végezze el ott azt a munkát, amiért Isten küldi. 
Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Istentől gazdagon megáldott Boldog Új Évet kívánunk a Szeretet minden kedves olvasója számára!

Borzási Pál főtitkár