Európa reménysége – egységben az erő!

Ki gondolta volna, hogy egy nap egy ilyen egyszerű nő, mint én, részt vehet egy ilyen különleges konferencián, mint a Hope for Europe felekezetek közötti találkozója szolgáló nők számára? Én semmiképp sem terveztem vagy álmodoztam erről, de Isten tervei messze merészebbek az enyémeknél! 

Először egy rövid visszapillantást kell tennem a múltba. Visszagondolva azt látom, hogy Isten egy ideje készített erre a konferenciára. Néhány évvel ezelőtt pattant bennem egy szikra. Egy törékeny sóhajnak indult, felszállt, félénken megállt és várta, mit szól hozzá a Mindenható. Arra vágytam, hogy a gyülekezetben megtapasztaljam az egységet! Érdekes módon kaptam is olyan lehetőségeket az elmúlt évek során, amikor ez megvalósulhatott. Apró személyes megtapasztalások ezek, amikért néha kellemetlen, sőt megalázó helyzetekbe kerültem, de az igazán értékes dolgok nem rózsaszín felhőkben kovácsolódnak, ezt már meg kell tanulni! És persze nem árt, ha van egy nagy adag alázat, ami nálam gyakran hiány. Még jó, hogy Isten nem sajnálja a kegyelmet tőlem sem, viszont egy fontos dolgot még ma is tanulok: az Ő Lelke soha sem ordibál az arcomba, nem tudom miért, de suttog, ezért könnyen figyelmen kívül lehet hagyni. Sokszor erőt kellett vegyek magamon ahhoz, hogy követni tudjam a hangot: „kérj bocsánatot, akkor is, ha nem érzed magad hibásnak”, „kezdeményezz, akkor is, ha már többször próbáltad”, „állj mellé és támogasd, akkor is, ha nem kért meg rá külön, vagy azt gondolod van elég támogatója”, „kérdezd meg hogy van, akkor is, ha ez túl klisé”. Nem mindig volt könnyű hallgatni ezekre a belső késztetésekre, de ma úgy látom, hogy ezeken keresztül Isten célozni akart valamire: „Figyelj! Megmutatom neked, mit értek igazi egység alatt!”

Kis lépések sorozata és akadályok legyőzése vezetett el erre a konferenciára, ahol végre kezdtem kapiskálni mi is az a híres egység. Képzeljünk el egy helyet, ahol nem meghatározó a felekezeti hovatartozásunk, nem számít a bőrünk színe vagy, hogy mi az anyanyelvünk. Mindenki az egy Istent imádja, Jézus vére árán szabad és egységben van a Szentlélek által. Együtt énekeljük, hogy „kadosh Ata” (héber), „Holy are you” (angol), „Heilig bist du” (német), azaz, „szent vagy Istenünk”! Megható volt számomra, ahogyan valósággá vált az igevers: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3:28). A konferencia témája: „EGYÜTT ERŐSEBBEK”. A meghívott előadó, Dr. Kate Coleman előadásaiban arra tanított minket, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk szolgáló nőkként. Ne gondoljuk, hogy kevésre vagyunk képesek, ne legyen élettelen a szolgálatunk, ne válasszuk a cselszövést a szembesítés helyett, ne hanyagoljuk el a családunkat. Másrészt, tanuljuk meg elfogadni a segítséget, vállaljunk felelősséget és nőjünk túl azokon az akadályokon, amelyek el akarnak pusztítani. Volt lehetőségünk együtt, kreatívan tanulmányozni a Bibliát, ami néha abból állt, hogy lerajzoltunk egy bizonyos részletet egy történetből, máskor bele kellett képzelnünk magunkat egy tanítvány helyébe és így válaszolni kérdésekre. Az egyik legértékesebb üzenet számomra a konferencia során az volt, hogy mi nők, képesek vagyunk segíteni egymást abban, hogy jobbakká váljunk azokban a dolgokban is, amiket Istenért teszünk, és ebben erő van! Láthatóbbak vagyunk együtt és hosszú távon többet érhetünk el. Megéreztem ezt az egységben levő erőt, amikor együtt énekeltünk, illetve az imádkozásban is, amikor utolsó este minden ország zászlója mellé odaálltunk és imádkoztunk a kért imatémákért, vagy amikor mi erdélyiek imádkoztunk együtt. 

Sok mindenben formálta a gondolkodásomat és a hozzáállásomat ez az esemény. Nem akarok úgy tenni, „mint aki már elértem”, de van előttem egy példa, egy fontos tanulság, egy személyes cél: törekedj az egységre, szeress úgy, hogy elfedezd a hibákat, mert így élhetsz legjobban Isten dicsőségére! Hadd fejezzem be egy idézettel, ami az egyik előadásban hangzott el: „Amikor Isten megszólít, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy nemet mondunk neki.” Ma már nem tehetem meg, hogy akarva vagy akaratlanul akadályozom az egységet. Tudatosabban kell szeretnem nőtestvéreimet és törekednem kell arra, hogy egyek legyünk! Akkor lehetünk igazán reménység a világban, ha mindezt hitelesen meg tudjuk élni. Legyen így!

Szekeres Henrietta, Nagyvárad