Felhívás a törökországi földrengés károsultjainak megsegítésére
Kedves testvérek!
Amint tudjátok, február 6-án súlyos földrengés rázta meg Törökországot, amit sok és erős utórengés követett. Ezrek haltak meg, egész tömbházak omlottak össze, és rengeteg embert kellett kilakoltatni a lakások súlyos károsodása vagy lakhatatlansága miatt.
Ennek fényében azzal a kezdeményezéssel fordulunk a Szövetséghez tartozó gyülekezetekhez, hogy más európai baptista tagszövetségekhez hasonlóan szervezzünk mi is gyűjtést a törökországi baptista földrengéskárosultak számára. Kérjük szeretettel azokat a gyülekezeteket, akik e kezdeményezést magukévá teszik és készek támogatni elsősorban a törökországi testvéreket, de nem csak, hogy a gyűjtést tartsák meg lehetőleg a februári hónap folyamán vagy legkésőbb március elején. Az összegyűlt pénzbeli adományt pedig küldjék el a Szövetség bankszámlájára minél hamarabb (legkésőbb március 5-ig), világosan feltüntetve, hogy az a törökországi földrengéskárosultak számára való céladomány (pl. Pentru cei afectați de seism/cutremur din Turcia). Az összegyűlt támogatás az Európai Baptista Föderáció és a Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével lesz továbbítva a rászorulók számára. Azokat a pásztorokat, akik ügyintézőként szolgálnak más gyülekezetekben, szintén kérjük szeretettel, hogy osszák meg e felhívást az illető gyüleezetekkel. „Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteivel közlött, hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak” (2Kor 8:1-3).
Testvéri szeretettel az Úr Jézusban,
Borzási Pál főtitkár