Meghalt Bodó Vilma Maroskeresztúron

Kedves testvérnőnk, † Bodó (szül. Puskás) Vilma temetésére 2020. április 22-én került sor a Maroskeresztúr-i temetőben. 79 évet kapott az Úrtól. 1961. május 24-én férjhez ment Bodó Mártonhoz, akivel Maroskeresztúron 58 (egy hónap híján 59) évet éltek hűséges házasságban. Már fiatalon kezdte keresni az Urat, előbb az adventista gyülekezetben, majd a Baptista Gyülekezetben. 1989 decemberében meg is pecsételte élő hitét a bemerítésben itt, a Marosvásárhelyi Magyar Baptista gyülekezetben, az id. dr. Vass Gergely lelkipásztor által. Majd hűséges tagja lett gyülekezetünknek 30 éven át. Komoly imádkozó, igét szerető, igéhez, az igazsághoz ragaszkodó, jószívű, kedves testvérnő volt, aki által a két lánya is megismerte az Urat. Hátgerinc problémái miatt nem tudta az utóbbi 6-7 évben látogatni a gyülekezetet, de valahányszor meglátogattuk testvérekkel, fiatalokkal inkább ő üdített bennünket. A temetésen csak a szűk család tudott részt venni, mivel karantén volt. Az igét a helyi lelkipásztor a Jób 19, 25-27 alapján hirdette. Az Úr legyen a hátramaradt férjjel, Bodó Mártonnal és pótolja a helyét mind a családban, mind a gyülekezetben! (Kelemen J. Sándor lp.)