Örökké, felfoghatatlanul

„Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket alkotott.” (Préd 3:11)
November első vasárnapja az örökkévalóság vasárnapja. Év végéhez közeledve még inkább erősödik bennünk mulandóságunk tudata. Hiszen múlik az esztendő, és ezzel együtt fogy a földi életünk ideje. A természet is az elmúlás jeleit mutatja. Tudomásul kell vennünk, hogy az idő repül felettünk is és napjaink fogynak. Ezért bölcsességre van szükségünk, hogy Isten akarata szerint használjuk fel tovasuhanó napjainkat. Mózes, az Isten embere, így kérte imádság által az Örökkévalót: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsolt 90:12)

A mi Istenünk örökkévaló Isten. „Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten!” (Zsolt 90:2) Mózesnek Isten örökkévaló Úrként mutatkozott be. (2Móz 3:14) Ez azt jelenti, hogy Istennek nem volt kezdete és nem lesz vége. Isten az örökkévalóság királya (1Tim 1:17), kinek örökkévaló karjai tartanak (5Móz 33:27) Az Isten munkáját rend és törvényszerűség uralja, övé az időzítés is. „Mindennek rendelt ideje van. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.” (Préd 3:2a) De az ítéletnek is rendelt ideje van. Egyszer mindenki sorra kerül. Végül az marad meg örökre, amit Isten tesz.

Egyetlen ember sem rendelkezik azzal a képességgel, hogy teljesen megértse Istent. Olyan gát van bennünk, amely megakadályozza az Örökkévaló, a Mindenható teljes megértését. Nem vagyunk képesek felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig. Mi emberek véges teremtmények vagyunk, Isten pedig végtelen. Ezért feltevődik a kérdés: A véges hogyan fogja megérteni a végtelent? Pál apostol ezt így fejezi ki: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!” (Róm 11:33) Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmit sem ismerhetünk meg Istenből, hanem azt, hogy ismeretünk részleges és korlátozott. Mégis elmondható az, hogy mi emberek olyan mértékben ismerhetjük meg az Örökkévalót, amilyen mértékben kijelenti magát nekünk. „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.” (5Móz 29:28)

Nem vagyunk képesek felfogni azt sem, hogy milyen lesz az örökkévalóság. Emberi agyunk kapacitása nem elégséges a menny minden nagyságának és csodájának befogadásához. Isten Igéje ezt mondja: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9)

Mivel létezik az örökkévaló Isten, ezért létezik örökkévalóság is. Ebben az időszakban kimegyünk a temetőkertbe és megemlékezünk halottainkról (bár ennek nem tulajdonítunk akkora jelentőséget, mint a népegyházak, és nem is „világítunk” a halottaknak). Szeretteink sírjánál megállva mi is szembesülünk a mulandóság gondolatával. „Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé.” (Ézs 40:6) Tudatosul bennünk az, hogy idő alá rekesztett emberek vagyunk. Az idő pedig, amit Istentől kaptunk ajándékba, egyszer véget ér.

Az idő Isten rendjének a része. Amióta Isten kapcsolatban áll a világgal, az idővel is kapcsolatban áll, mégsem lehet Őt idővel mérni, mivel Istennek nincs kezdete vagy vége. Valamint elmondható az is, hogy Tőle ered minden olyan létező dolog, amit időben és idővel lehet meghatározni. Isten mégis az idő felett áll, mert Ő örökkévaló Úr!

Bármennyire is mulandó az ember földi élete, mégis tudjuk azt a Biblia alapján, hogy az ember élete nem ér véget a halállal. Isten örökkévalóságra teremtett bennünket, arra teremtettünk, hogy örökké éljünk. „Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta…” (Préd 3:11).

Akármennyire is felfoghatatlan számunkra az örökkévalóság, mégis egyszer elérkezünk az örökkévalóság kapujába. Ha újjászületett emberek vagyunk, akkor tudatosulnia kell bennünk az, hogy erős szál köt minket az örökkévalósághoz, mert Krisztuséi vagyunk. Krisztus áldozata által valamennyien az örökkévaló Istenhez tartozhatunk.

Nagy kegyelem az, hogy az örökkévaló Isten gondolt ránk. Kegyelemről beszél az újjászületésünk, és kegyelem a mi megtartásunk is. Mindent Istennek köszönhetünk!

Az örökkévalóság fényében át kell, hogy alakuljon a hívő ember értékrendje. Annak ellenére, hogy a Sátán szeretné elterelni figyelmünket a mulandó dolgokra, ne feledjük el, hogy a láthatók csak ideig valók. Ezért valljuk meg együtt Pál apostollal: „Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4:18)

Habár a bűn megrontotta életünket, Isten kegyelméből rájövünk arra, hogy semmi sem foglalhatja el az Ő helyét. Így készülünk az örökkévalóságra, hiszen tudjuk, hogy egyszer át kell lépnünk oda. Ennek fényében már most minden át kell értékelődjön bennünk. Más lesz az időhöz, a pénzhez és más dolgokhoz való viszonyulásunk. Új fontossági sorrendünk lesz. Előtérbe kerül a földiekhez képest Isten országának és igazságának keresése.

Az örökkévalóság szempontjából nézve valóban hiábavalóság minden ezen a földön. A legfőbb kérdés tehát az, hogy Istennel vagy Isten nélkül éljük földi életünk napjait? És mi kerül az előtérbe az életünkben? Nélküle, minden hiábavalóság, Vele azonban minden áldott és tartalmas lehet már most a jelenben, ami kihatással lesz az örökkévalóságra nézve is.

Örökkévalóság vasárnapján, Advent felé közeledve, Isten Igéje arra hív minket, hogy ragaszkodjunk az Úrhoz és keressük Őt, tudva azt, hogy majd Vele együtt fogunk élni mi is. És ennek az életnek nem lesz soha vége. Élünk Vele együtt, az Ő életadó közelségében, érezve szeretetét és közelségét mindörökké. 

Tóth Róbert lelkipásztor, Vajdahunyad