Vendégszeretet, közösség, evangelizáció

– Lk 14:1-26

Akárcsak sok más esetben Jézus életében, a vendégszeretet gyakorlásában is az ószövetségi igék beteljesedését látjuk. Ugyanakkor megvizsgálhatjuk ennek későbbi gyakorlatát a gyülekezet életében. A vendégfogadás már az ókorban fontos volt. Az egyiptomiaknál a túlvilági jólétet garantálta, a görögöknél a civilizáltság jele volt. A rómaiaknál az idegenek megvendégelése szakrális, vallásos kötelességet rótt az egyénre. Ami a zsidókat illeti, náluk a vendégfogadás négy szempontból is fontosnak számított. Mindenekelőtt meghívták a vendégeket, s ennek elmulasztása szégyen volt. A Bír 19. fejezete beszél róla, hogy volt egy öreg jövevény Gibeában, ő fogadott be egy lévitát, akit a város tősgyökeres lakói közül senki nem fogadott be. A vendégeket a meghíváson túl meg kellett vizsgálni, és el kellett látni. Az ellátás az élelem biztosítását, a védelmet és a szállásadást jelentette. Végül fontos volt a vendégek elbocsátása, s ennek módja. 

A vendéglátás négy lépése az Ószövetségben

Az ószövetség előre vetíti a Jézus által gyakorolt vendégfogadásnak ezeket az aspektusait. Több meghívást is találunk az Ószövetségben. Ábrahám meghívja a három érkező vendéget Mamré tölgyesébe. Lót két érkező férfit invitál a házába Sodomában. Rehuél, Midján papja azt mondja leányainak Mózesről: „Hol van ő? Miért hagytátok ott azt a férfit? Hívjátok el, hogy egyen kenyeret!” Jóbot szintén vendégfogadó emberként mutatja be a Biblia, akiről szolgái tesznek jó bizonyságot (31:31). A vendéget ugyanakkor meg is vizsgálják. Ennek rossz példája volt az, amikor a sodomaiak próbálják „megvizsgálni” Lót vendégeit, jó pedig, amikor például József vizsgálja meg hozzá látogató testvéreit. Látjuk ezeknél a példáknál azt is, ahogy a vendégfogadók ellátják a vendégeket. Ugyanúgy látjuk az elbocsátást is ezekben a történetekben. Nem engedték el üres tarisznyával a vendégeket. Emlékezzünk Józsefre, aki visszatette testvérei pénzét a zsákjuk szájába, s gabonát adott nekik, kétszer is. Az Újszövetségben azt írja Pál Titusznak, hogy Zénást és Apollóst „gondosan indítsd útnak, hogy semmiben se legyen fogyatkozásuk”. Isten meghívja Izraelt Egyiptomból, hogy bevigye a tejjel és mézzel folyó földre. Aztán a pusztában táplálja őket. De Isten meg is vizsgál. Megvizsgálta Izraelt a pusztában, és akiket nem talált hűeknek, nem vitte be a tejjel és mézzel folyó földre. És itt megáll Isten a vendégfogadás lépéseinek teljesítésében: nem bocsátja el, akiket meghívott. A 23. Zsoltár azt mondja: „Asztalt terítesz nékem… és az Úr házában lakozom hosszú ideig.”

Jézus és a vendégség az Újszövetségben

Az evangéliumok, és különösen Lukács evangéliuma tele van olyan történetekkel, ahol Jézus Krisztus vendégeskedett, vagy vendégül látott másokat. A Mk 1:29-ben azt írja az Ige, hogy a Simon és az András „házához ment” Jakabbal és Jánossal együtt. Szintén a Márk evangéliuma (8. f.) beszéli el, hogy megvendégelt négyezer embert. A Jn 2-ben ő hivatalos a menyegzőbe, mégis ő látja el borral a vendéglátóit. A Jn 14-ben ő kér vizet a samáriai asszonytól, de végül ő ad neki élő vizet. Aztán a Lk 5 arról ír, hogy „Lévi nagy vendégséget rendezett neki a házában. Nagy sokaság volt ott, vámszedők és mások, akik velük együtt telepedtek asztalhoz”. A Lk 9-ben Jézus megvendégel ötezer embert. (57,46) A 10. fejezet leírása szerint Jézus Bethániában a Mária és Márta házánál vendégeskedik, a 14. fejezet szerint pedig egy főfarizeus házához ment kenyeret enni szombaton. Az itt elmondott példázatban a nagy vacsoráról szintén felismerjük a meghívás, megvizsgálás, ellátás és elbocsátás momentumait. 

A vendégfogadás és az apostolok 

Pál mind a Timóteushoz, mind a Tituszhoz írt levélben kéri, hogy a „püspök” „vendégszerető” ember legyen. Az Apostolok Cselekedetei is úgy mutatja be az első gyülekezet tagjait, mint akik „minden nap egy akarattal kitartva a templomban és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel”. Ugyanebben a könyvben olvasunk Lídiáról, aki azt mondja az evangelistáknak: „Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott”. A rómaiakhoz írt levél (12:13), Péter első levele (4:9) és a Zsidókhoz írt levél (13:2) is a vendégszeretet gyakorlására buzdít. A Jelenések könyve több ízben beszél a Bárány menyegzőjéről, és az arra való meghívásról. 

Jutalma van

Emlékezzünk a már korábban említett Ószövetségi példára, Ábrahámra, akinek a vendégszeretetére Isten kinyilatkoztatással reagál (1Móz 18:1-15). Lót vendégszeretét Isten szabadítással jutalmazza (1Móz 19). A Józsué könyve bemutatja Ráhábot, aki megtartatott, mert befogadta a zsidó kémeket. A királyok könyve említi Abigailt, aki többek között vendégszere- tete által vált kedvessé Dávid előtt, és később királyné lett. A sareptai özvegyasszony lisztje és olaja el nem fogyott, mert vendégül látta a prófétát, a sunemi asszony pedig visszanyerte fiát. Az Újszövetségben a Zsidókhoz írt levél azt írja: „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ezáltal némelyek, tudtotokon kívül, angyalokat vendégeltek meg”.

Ugyanakkor a vendégszeretet elmulasztása sem marad következmények nélkül, ahogyan az 5Móz 23:3-4, vagy  a Mt 10:14-15 tanúsítja.

Közösség, evangelizálás

Ma, amikor sokat beszélünk az új missziós stratégiákról, hajlamosak vagyunk elfeledni, milyen nagyszerű biblikus és krisztusi módszere a vendégfogadás az evangelizálásnak és a közösségápolásnak. Ugyanakkor, mint minden odaszánt cselekedetnek, ennek is megvannak a kihívásai: felborítja a programunkat, pénzbe kerül és fárasztó. Ennek ellenére Isten elvárja, a férfiaktól is, nemcsak a nőktől. Külön karizma sem kell hozzá. A vendégfogadásra való készség gyakran sebezhetővé tesz, idegenek beleláthatnak a családi életünkbe, adott esetben pedig kipletykálhatnak, vagy éppen meglophatnak minket. 

Sokféle alkalmat fel lehet használni a vendégfogadásra: születésnapokat, megemlékezéseket, évfordulókat, ünnepi időszakot. Ugyanakkor fontos megtervezni ezeket az alkalmakat, és ragaszkodnunk kell az egyszerűséghez, mert nem a külsőségeken múlik ezeknek az alkalmaknak a sikere, hanem az odafigyelésen, a szereteten. 

Két célja is lehet a vendégszeretet gyakorlásának: a közösségápolás, amikor szolgatársakkal vagy gyülekezeti tagokkal foglalkozunk, és az evangelizáció, ahol kívülállókat, munkatársakat, szomszédokat, rokonokat, barátokat, szegényeket, betegeket, egyedülállókat hívunk meg.

Végül az sem mindegy, hogy fogadjuk-e a meghívást, és milyen vendégek vagyunk. Ebben is törekednünk kell a közösségvállalásra, az egyszerűségre és a nyitottságra.  

Isten segítsen, hogy gyakoroljuk ezt hűségesen, odaadóan!

Borzási Pál