2017. augusztus 16., szerda

DÉLELŐTT | 
Hamis csodatevők

Igehely: 2Thessz 2:7-12; Kulcsige: 2Thessz 2:9-10 „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek.”

Isten egyszülött Fiában megmutatkozó szereteténél nagyobb jelre és csodára hiába áhítozik az elvakult emberi szív. E legdöbbenetesebb csoda mélységes titkaiba kívánkoznak bepillantani az angyali szemek, mert ehhez képest az el nem hamvadó csipkebokrok sziporkázó lángjai, a vizek áradatában megnyíló ösvények, a Nap gibeoni megtorpanása, a gyógyulások és a feltámadások szépséges csodái távolról sem olyan fényességesek. Az Istentől jövő csodák a Krisztus nagysága és szépsége előtti teljes önfeladás boldog szolgálatkészségére képesítenek – olyan lelkületre, mely számára Ő, és csakis Ő a lényeg. A Sátán jelei és csodái ott gyökereznek a megfeszített Krisztusnak, a kijelentett igének való hátat fordítás undok szándékában. Nagy jelek és nagy csodák, de a hamis hit romlott gyümölcseit termik. Sokan – még a hívők közül is – kaphatók ezekkel csillapítani az igazság utáni éhségüket. Mi a céljuk a hamis csodáknak és csodatevőknek? Miből állapítható meg, hogy egy csoda hamis-e? Milyen választ adhatunk a sok hamis csodára?

Kiss Lehel

DÉLUTÁN | 

Bölcs felkészülés

Mik 6:6-8 „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.”

Gyakran hallani, hogy én jó keresztyén vagyok, minden kötelességemnek eleget teszek, rendszeresen imádkozom, hűségesen jelen vagyok a templomi szertartásokon, pontosan kiszámolom a tizedet, ezen felül még adok a kéregetőknek, kiveszem részemet a gyülekezeti szolgálatokban is. Hol van itt hiányosság? Mi az, ami még hiányzik, mi az, ami ezen felül kell Istennek? Ha ilyen kérdéseket teszel fel, azok közé tartozol, akik olyan dolgokért vonják kérdőre Istent, amit ő nem kér és nem vár el. Sőt, nem fogad el! Ne sorold érdemeidet! Maradj csendben, hallgass a Lélek hangjára. Ugyanaz a meglepetés fog érni, ami az Úr népét érte a Mikeás idejében. Lehet, nem mondja a felsorolásodra, hogy mindez nem kedves előttem, de azt igen, hogy nem erre van szükségem, hanem azt akarom, hogy élj az én elvárásom szerint, törekedj és élj szeretetben embertársaiddal, és légy alázatos velem szemben. Ne várd meg, hogy Isten kényszerítsen térdre! Hozd, és add a szívedet önként neki! Ennél bölcsebb dolgot nem tehetsz.

Mátis Csaba

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.