2017. január 27., péntek

DÉLELŐTT | 
Küldetésteljesítő tanítványok

– Mk 6:7-13

Mielőtt Jézus kiküldte volna szolgáit, először magához hívta, felkészítette, felhatalmazta és fontos utasításokkal látta el őket. Aki az igehirdetés szolgálatára kapott elhívást/küldetést, annak teljes mértékben Istentől kell függnie. Szükségleteikről azok által fog gondoskodni, akik felé szól megbízatásuk, hogy ők küldetésükre koncentrálhassanak.
Fő feladatukként Jézus a megtérés prédikálását említi, ami következtében ördögöktől, megkötözöttségektől, bűnöktől szabadulnak meg azok, akik elfogadják üzenetüket és hisznek az evangéliumban. A betegek olajjal való megkenése jelzi, hogy tanítványai nem saját nevükben és dicsőségükért, hanem Jézus ereje és hatalma által, mindent Isten dicsőségére cselekszenek.
A tanítvány szolgálata nem mentes a visszautasítástól sem. Ez Jézus szerint nem a kiküldő és a szolga, hanem a megtérést, szabadulást elutasítók kudarca, ami súlyos következményeket von maga után az ítélet napján (11. v.).
Jézus utasításai közül számodra mi tűnik a legnehezebbnek?
Miért a megtérés és a szabadulás hirdetése a legfontosabb Jézus küldetésében?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Munkánk eredménye az Úrban

– 1Kor 15:54-58

Az élet múlandó: gyorsan tovatűnik. Végül egy nagy vereségnek látszik: a halál elragad, és mi a szélnek munkálkodtunk. De Isten Igéje győzelemről beszél. Elénk tárja a feltámadást, a végső dicső kimenetelt Krisztusban, hogy hitünkkel erre nézzünk, ennek fényében lássuk a jelent, s innen merítsünk erőt feladataink végzésére. Az apostol elkötelezett szent életre buzdít, s ezt nevezi „az Úr dolgában való buzgólkodásnak”. Olyan munkáról van szó, amit Krisztus parancsára végzünk (Lk 5:5), amelyben az Ő dicsőségére összpontosítunk, akaratának engedelmeskedünk. Ez a munka nem hiábavaló. A hit munkája ez, és Istentől gazdag jutalmat nyer. Az Úr megvigasztal a csüggedésben, amikor úgy tűnik, hiába fáradoztunk (Ézs 49:3-6). Vizsgáljuk meg dolgainkat: mivel töltjük időnket? Kérhetjük-e rá az Úr áldását? Az Úrban vagyunk-e? Munkánkat az Ő nevében, tetszésére végezzük? „Láttassék meg a te műved szolgáidon… Kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk!” (Zsolt 90.). „Most azért munka vár minden nap énreám, /Amihez Mesterem ad erőt. / Vágyam az: hű legyek, s megkapjam koronám /Angyalok és a sok szent előtt.” (HH. 31.)

Borzási Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.