2017. június 26., hétfő

DÉLELŐTT | 
… a lelki szegények

– Mt 5:3

Vagyonát az gyarapítja, aki a lelki életet kívánja!
Amit kívánunk, azt keressük, készek vagyunk érte mindent háttérbe szorítani, csakhogy megszerezzük. Amikor lelkileg éhezünk, akkor is így viselkedünk. A lelki szegényeknek nem lesz fárasztó Urukkal együtt lenni: Vele beszélgetni, Róla hallani, Őt visszavárni.
A boldogság útjának első lépcsőfoka a Jézussal való közösség kívánása. Ha megértettük, mit vállalt érettünk és mi az, amit megszerzett nekünk, akkor lehetetlen Vele betelnünk. Mind jobban kívánjuk megismerni azt a: szívet, amelyik így szeretett; szeretetet, amelyik halálig engedelmesedett; hatalmat, amelyik minden támadás felett győzelmet szerzett. A lelki szegényt sok minden veheti körül, de kielégíteni csak a menny tudja. Ezért keresi azok közösségét, akikkel együtt imádhatja Jézust, aki Istennel kibékítette, és biztosította az örök életet számára.
Ha vágyaink valóra válnak, a mennyhez vagy a veszedelemhez leszünk közelebb?
Lelki szegénységünket nem szégyelljük? Isten azt táplálja, aki vállalja!

Bocskor Viktor

DÉLUTÁN | 

A felfuvalkodás visszaüt

– Dán 5:17-24

Nem a korlátlan hatalommal van a baj, nem a siker és a győzelem az ellenségünk, hanem az a hazugság, amit ilyenkor súg a fülünkbe lelkünk ellensége, a hazugság atyja. El akarja érni, hogy a siker, a győzelem, a hatalom más emberré tegyen minket. Tudja, hogy ilyenkor vagyunk a legkönnyebben rávehetők arra, hogy a magunk csodálatával legyünk elfoglalva, hogy utána már önző vágyaink határozzák meg tetteinket.
Ahogy Belsaccar élete mérlegen volt, úgy a miénk is azon van. Történetünk rámutat arra, hogy Istennek egyáltalán nem mindegy, hogyan sáfárkodunk azzal, amit kaptunk. Az öt talentum még nem jogosít fel arra, hogy megvetéssel nézzem azt, akinek kevesebb van. „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel?” – kérdezi Pál (1Kor 4:7).
Nem az a kérdés, hogy mennyim van, hogy mire vagyok képes, mire van szabadságom, sokkal inkább az, hogy mit kezdek azzal? Bajba kerülsz, ha a kegyelem szabadságát önző álmaid megvalósítására használod, mert nem élvezeteinkre kaptuk azokat, hanem az ő örömére, mások hasznára. Sáfárkodjunk úgy, hogy azzal az ő országa és dicsősége növekedjen!

Nagy Kasza Dániel

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!