2017. március 27., hétfő

DÉLELŐTT | 
Megváltásunk gyümölcse

– Tit 2:11-15

Az ember szívesen elválasztja azt, amit Isten egybekötött (Mk 10:9). Így van ez a jócselekedetekkel is. Vannak, akik olyan Istenben hisznek, aki számukra csak egy végső lény, mindenek ősoka, kezdete és fenntartója. Ez a filozófusok által vallott Isten, azonban számukra nem megtapasztalható és nem avatkozik be életmódjukba. Aztán ott vannak azok, akik az erkölcsöt tartják a vallás lényegének: nem számít, mit hiszel – mondják –, csak jó ember legyél. Mások a megtapasztalásokat helyezik előtérbe. Nekik sem igazán számít, mit hisz az ember, és az sem, hogyan él, mert a belső élmények a legfontosabbak. Az ige azonban azt mondja, hogy a helyes hit helyes cselekedetekhez, és Isten valódi megtapasztalásához vezet. Mindhárom szorosan összetartozik.
Jézus Krisztus megváltott minket, hogy jó cselekedetre törekedjünk. Hogy mi a jócselekedet, azt egyedül az ige tudja meghatározni, ami egyedüli mérce a hívő ember számára.
Mire vagy hajlamos inkább hangsúlyt tenni: a helyes hitre, a helyes életmódra, vagy az Isten igazi megtapasztalására?
Milyen dolgok vannak felsorolva a mai igében, amelyek a jó életmódhoz tartoznak?

dr. Kovács József

DÉLUTÁN | 

Az engedelmesség áldása

– 5Móz 28:1-6

Isten kezdeményezte a szövetséget Izráel népével. Mielőtt azonban a nép kimondta volna az igent, Isten eléjük tárta a feltételeket. Az áldás elnyerésének a feltétele a parancsolatoknak való engedelmesség. Ha Izráel engedelmeskedik az Úrnak, akkor életének minden területén áldott lesz, a kereskedő a városban, a gazdálkodó pedig a mezőn. Mindig lesz élelem az otthonaikban a mindennapi étkezésekhez. Így Izráelnek sohasem kell éhínségtől tartania. Minden munkájukban (jártodban-keltedben) élvezni fogják Isten áldását. Kedves Bibliát olvasó testvérem: ma sincs ez másképp. Isten velünk is szövetséget kötött az ő Fia, Jézus Krisztus által. Aki hisz Benne, el nem veszik, hanem örök életet nyer. Az áldásokhoz mi is csak az engedelmesség útján juthatunk. Az engedelmes gyermekek megtapasztalják Isten áldásait mind testi, mind lelki téren. Isten az engedelmességet többre becsüli az áldozatnál. Legyen bátorítás a ma esti ige a számodra, és ha eddig Istennek engedetlen gyermeke voltál, akkor tarts bűnbánatot, kérd segítségét, Lelkének erejét, támogatását, hogy tanítson meg téged alázatosan az engedelmesség útját járni. Ha ezt teszed, te is megtapasztalod az engedelmesség jutalmát és áldását.

Nagy István, Sarmaság

 Napi áhítat

Igehely: Róm 2:1–10 Kulcsige: Róm 2:10 „Viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.”

A Biblia kétféle emberről beszél. Az egyik az, aki szereti és cselekszi a gonoszságot, a rosszat; a másik az, aki szereti és cselekszi az igazságot, a jót. Isten igazságosan fog ítélni majd az ítélet napján, és mindenkinek megfizet cselekedetei szerint (Róm 2:6). Viszont addig, ameddig a földi életünk vagy a kegyelmi idő tart, jóságos velünk. Ő ad napsütést és esőt jókra is, és gonoszokra is. Ha ma reggel fel tudtál kelni, az is az Ő jóságának köszönhető. Isten jósága minden embert megtérésre ösztönöz. Sajnos, nem mindenki veszi észre Isten jóságát.