2017. szeptember 23., szombat

DÉLELŐTT | 
Mind leborulni Jézus előtt

Igehely: Mt 14:22-33; Kulcsige: Mt 14:33 „A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!” 

Csodák láncolata áll előttünk ebben a rövid történetben. Jézus jár a vízen, aztán Péter is. Jézus kimenti Pétert, és amint beszálltak a hajóba, elült a vihar. Erre mindenki egy emberként leborul Jézus előtt. Ezek közül melyik volt a legnagyobb csoda? Úgy gondolom, hogy az utolsó. A Szentlélek csodája volt a felismerés, és az ezt követő imádat. A hányatott kis tanítványi közösség térden állva vallja meg Urát és hitét. Ez volt a legnagyobb csoda, a főcsoda a mellékcsodák között. A többi természetfeletti jelenség ennek csak bevezetője volt, és csak azért történt, hogy elvezessék őket a csodák csúcsára, hogy felismerjék a Mesterben a csodákat cselekvő Istent. Eljutottál-e már erre a felismerésre? Megtörtént-e már benned az újjászületés csodája? Lehet, hogy éltél már át csodákat, de vajon nem álltál-e meg a csodák előszobájában? Jézus jelenlétében meghajolni örökkévaló csoda. A tanítványok leborulását az tette különlegessé, amit éreztek, gondoltak és mondtak. Most, amikor imádkozni fogsz, mit érzel, mit gondolsz, és mit mondasz?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Újíts meg bennünket!

Nemrég megkérdeztem egy idős testvérnőt, miért mondták az ébredéskor egyes személyekre, hogy „megújult lelkipásztor”, vagy „megújult gyülekezet”? – Azért, fiam – hangzott a válasz –, mert akik megtértünk, elközömbösödhetünk. Meg kellett újulni az Úr iránti szeretetben, engedelmességben, a szolgálatban. Nem kell „nagy bűnökben” élnünk, elég, ha gépiesen, megszokásból gyakoroljuk a lelki életet. Az igeolvasás már nem édes a lelkünknek, az istentiszteletben sok hibát lelünk, lelki szárazsággal megyünk imaházba, sokszor úgy is jövünk haza. Nincs lelki étvágy. Az első szeretet tüze kialudt a szívünkben. Emlékezzünk a buzgóságra, ami volt bennünk, amikor megtértünk! Milyen természetes volt a bűnvallás, őszinte imádkozás, a ragaszkodás a testvérekhez! A gyülekezetben nem kimerítő programok voltak, hanem megelevenítő istentiszteletek. Nem kellene felkiáltanunk, hogy az Úr tegyen újjá minket? Elrégiesedtünk! Túl sok bennünk a testi, egyre kevesebb a lelki. A megváltottak nem tudnak beletörődni az ilyen állapotba. Feltör belőlük a vágy az Úr után, a több után. Ilyen vággyal imádkozzuk ma: „újíts meg minket!”

Józsa Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 15:5, 32–38 Kulcsige: 2Kir 15:5, 34 „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá tette.”

Olyan sok a rom­lás és rom­bo­lás mos­ta­ná­ban! Szük­ség van építő em­be­rek­re, ve­ze­tők­re. Mit ta­nul­ha­tunk Jót­ám­tól?

Ő Is­ten­nek akart tet­sze­ni. Ez szép és jó dolog, hasz­nos. Így élni di­csé­re­tes, kí­vá­na­tos. Min­den em­bert erre te­rem­tett Isten. Ami­kor erre tö­re­ke­dünk, áldás lesz az éle­tün­kön.

Tö­rő­dött Isten há­zá­val, épí­tet­te és szé­pí­tet­te azt. Ez szép és jó hoz­zá­ál­lás. Isten haj­lé­ka kell, hogy épül­jön, le­gyen nagy ha­tást gya­kor­ló. Az em­be­rek­nek öröm ilyen he­lyek­re jönni.