2018. augusztus 21., kedd

DÉLELŐTT | 
Az Úr neve erőt ad egy nép vezetéséhez

Igehely: 2Móz 33:12-23; Kulcsige: 2Móz 33:19 „Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”

„Ahol nincs vezetés, elvész a nép.” (Péld 11:14) Isten mindig gondoskodott arról, hogy az Ő népének legyenek vezetői, elöljárói, úgy a régmúltban, mint ma is. Mózes az egyik legnagyobb vezetője volt Isten népének. Istentől kapta megbízatását. Habár magát alkalmatlannak találta erre a szolgálatra, de Isten alkalmassá tette. A krízishelyzetekben látszott meg igazán Mózes rátermettsége, elhivatottsága a vezetői szolgálatra. Közbenjárása a népért Istennél a nép bűnbeesése után is ennek a bizonysága. Tudta, hogy a nép Isten népe.

Mózesnek az ad erőt a vezetés szolgálatában, hogy mind többet megismer Istenből és az ő dicsőségéből. Az Úr kijelenti magát Mózesnek, bemutatja az Ő fenségét, és megismerteti az Ő nevét Mózessel.

Lehet, nem vagy megbízott vezető egy gyülekezetben, de Isten reád is bízott valakiket. Ha nem mást, a családodnak kell szellemi vezetője legyél. Sokszor ez is kihívás, és talán tanácstalan vagy. Ne feledd! Az Úr neve erőt ad. Ha vele jársz, ha időt töltesz vele, mind többet megismersz Istenből. Ő alkalmassá is tesz e feladatra.

Dimény Miklós

DÉLUTÁN | 

Ingyenes megigazítás

Igehely: Róm 3:22-26

„Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (3Móz 19:2) – így mutatkozik be Isten az Ő népének.

Isten szent és igaz, ami azt jelenti, hogy igazságos ítélete nem hagyhatja a bűnt büntetlenül.

Minden ember vétkezett (23. v). Isten jogos, igazságos büntetése vár ránk. Isten rendelt engesztelő áldozatot: Jézus Krisztust. Isten az Ő igazságát megmutatta abban, hogy a bűnt megbüntette, de a mi bűneink büntetését Jézusra vetette. A törvény áltat felismerjük a bűnt, de a törvény vagy jócselekedetek cselekvése nem tesz igazzá Isten előtt. A már elkövetett bűnök büntetésre várnak, nem évülnek el.

Igazságszolgáltatás szempontjából nincs különbség egy vallásos bűnös vagy egy nem vallásos gonosztevő között. A bűn következményétől csak hit által lehet megszabadulni. Elhinni, hogy az Ő kereszten kifolyt vére teljesen elég. Ő engesztelést szerzett. Bűneimet megbocsátotta, és azoktól szabaddá tett, megigazított. Magára vette bűneimet, és felöltöztetett az Ő igazságába. Számomra ez ingyenes, de Ő nagy árat fizetett érte.

Értékeled? Elfogadtad hittel? Megigazultál? Igazságban jársz?

Dimény Miklós

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?