2018. február 27., kedd

DÉLELŐTT | 
Veszélyes, de győztes küldetés

Igehely: Lk 10:1-12; Kulcsige: Lk 10:3 „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.”

A tizenkét tanítvány mellett Jézus egy nagyobb tanítványi csoportot is munkába állított, hogy Isten országának örömhírét terjesszék. Ez az igeszakasz a tanítványok megbízatásáról nagyon hasonlít a tizenkét apostol kiküldésére, ami a Mt 10-ben olvasható. Ott azonban a Mester a tanítványokat az északi területre küldte ki, ezeket a tanítványokat viszont délre, pontosan annak az útvonalnak a szakaszán, amelyet Jézus Jeruzsálemig követett.

Jézus Krisztus minden városba kiküldte tanítványait, hogy ezáltal lehetőséget adjon az embereknek a megtérésre. Kettőnként küldte ki tanítványait, ennek pedig üzenete van. A lelki munka végzése csapatmunka, ezért ne magánemberként szolgáljunk, hanem legyünk készek az együttmunkálkodásra. Számítaniuk kellett arra, hogy veszélyes környezetbe is kerülhetnek, de nem vihettek magukkal semmilyen anyagi tartalékot. Csak Jézusra támaszkodhattak, hittel. Ma is ezt kell tennie annak, aki vállalja, hogy Jézust követi, életét és szolgálatát Jézus rendelkezésére bocsátja. Te kész vagy-e vállalni a megbízatást Isten részéről, vagy kifogásokat mondasz a hívására? Milyen erőforrásra van szükséged ahhoz, hogy Jézus Krisztus hatékony bizonyságtevője légy?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

A hitvány bálványok bajt hoznak

Igehely: Jón 2

Jónás prófétát a tengerbe dobták, és a biztos haláltól egy hal gyomrában menekült meg. Ott imádkozott, hálát adott Istennek a szabadulásáért, és miután az Úr parancsára kiköpte a hal, elment Ninivébe. Ez az imádság egy hálazsoltár, amiben Jónás bizonyságot tesz, hogy Isten meghallgatta őt (3. v.); leírja halálélményének részleteit (4-7a.); elmondja Isten szabadító tettét (7b.-8. v.); megvallja hitét és fogadalmat tesz (9-10. v.).

A 9. vers hitvallásában Istent jótevőnek hívja, és elítéli azokat, akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, hiszen azok csak bajt hoznak. A bálványt választani az Úr helyett, és elhagyni a kegyelmes, irgalmas, és jótevő Istent, ostobaság. Ő megmentette Jónást is, a halál torkából. A valóságost felcserélni hitványra?!

Sok okunk van hálát mondani az élő Istennek, aki mulandó életünk során nagyon sok jót tesz velünk. Fiába, Jézus Krisztusba vetett hit alapján pedig a legnagyobb kegyelemben részesít, üdvösségre ment meg az örök gyötrelem helyett. Figyeld meg embertársaid életében, hogy valaminek vagy valakinek bálványozása milyen sok bajt hoz!

János Levente

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 13:42–52 Kulcsige: ApCsel 13:49–50 „Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.”

A tiszta evangélium, az Isten élő igéje megérinti és válaszadásra készteti a hallgatót. Pál és Barnabás a zsinagógában az Írásokból kiindulva, a Szentlélektől kapott bölcsességgel magyarázták Krisztust. Sokan voltak, akik hittek, másokban pedig féltékenység ébredt. Nem olvasunk arról, hogy a pozitívan és negatívan reagálók mellett lett volna egy jelentős tömeg, akiket a Krisztusról szóló evangélium hidegen hagyott volna.