2018. július 11., szerda

DÉLELŐTT | 
Légy kitartó az imádkozásban, ne csak fogadkozó!

Igehely: Mt 26: 36-44; Kulcsige: Mt 26:41 „Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”

A mai igerészben három különböző magatartást is megfigyelhetünk. Ez az éjszaka is hasonlóan kezdődik, mint sok más éjszaka. Az Úr félrevonul imádkozni, tanítványai vele vannak, kivéve Júdás. A mi napunk is indulhat a megszokott módon, de nem mindegy, hogyan fog folytatódni, milyen tetteket fogunk véghezvinni, mint ahogy a tanítványok esetében sem volt mindegy, hogy ők mit tettek. Egyrészt ott van Júdás, aki jön az ő csapatával elfogni az Úr Jézust, akit elárult, vagy ott vannak a másik táborban a többi tanítványok, akiket kivisz Jézus magával imádkozni a Gecsemáné kertbe, hogy vele virrasszanak. Másrészt ott van Jézus, aki lelkében megszomorodva gyötrődik, tudva, hogy vár reá a kereszthalál. Péter fogadkozik, hogy ő kitart Mestere mellett, de most nem kész vele virrasztani. Ebben a történetben három ellentétes cselekvést látunk, amelyet nem szabad követnünk. Legyünk éberek, nehogy tetteink, beszédünk elárulja Jézus Krisztust. Mindig legyünk készek imádkozni másokért vagy másokkal, s ha mi kerülünk szükségbe, akkor kérjünk segítséget lelki testvéreinktől, hogy imádkozzanak értünk, velünk.

Tóth József

DÉLUTÁN | 

A bölcs élet kiteljesedése

Igehely: Péld 2:1-22

Az Istentől kapott bölcsességnek az élet minden területére ki kell terjednie a hívő életében. A Sátán mindig a gyenge pontokat támadja, nekünk pedig ezeket kell felismernünk a Szentlélek segítségével, és megerősítenünk. Igénk néhány dologra int:

Keresd a bölcsességet! Úgy kell kutatni, mint valami rejtett kincset. Nem lehet csak úgy, akárhol rábukkanni. A bölcsesség, ismeret és értelem az Úr szájából származik. Úgy olvasd a Bibliát, hogy abból üzenetet, választ kapj az Úrtól!

Vigyázz az útra! A bölcs mindig egyenes úton jár, jelentse ez akár a mindennapi megélhetéssel kapcsolatos tennivalókat, akár a beszédet. Sajnos, vannak, akik letérnek a bölcsesség útjáról. Életüket ördögi hazugság és hamisság fogja gúzsba kötni, bár ezt az elején nem is sejtik.

Vigyázz a vágyaidra! A tisztátalanság különböző kísértései olyan útvesztők, melyek végzetessé tehetik a hívő életét: többé nem talál vissza az Úrhoz, ha könnyelmű a bűnnel szemben.

Ha az isteni bölcsességre figyelsz, akkor az Úr útján maradsz, és biztosan haladsz a menny felé.

Bányai István

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 54:11–17 Kulcsige: Ézs 54:13 „Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.”

Egy gaz­dag ember sze­re­tett volna egy tö­ké­le­tes fest­ményt a béke té­má­já­ban. Több festő is el­küld­te a művét neki. Csen­des tájak, gyö­nyö­rű nap­le­men­ték, mezőn le­ge­lé­sző ál­la­tok ke­rül­tek vá­szon­ra. Egy kép azon­ban ki­tűnt a többi közül. A hát­tér­ben nagy vihar tom­bolt, az elő­tér­ben ve­szé­lyes víz­esés zu­ho­gott éles szik­lák kö­zött. Egy fa nőtt ki az egyik szik­lá­ról, egyik ága ki­nyúlt ma­ga­san a víz­esés fölé. Egy ma­dár­ka fész­ket épí­tett ezen az ágon. A vihar kö­ze­pet­te nyu­god­tan és za­var­ta­la­nul pi­hent.