2018. július 26., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Gyülekezeti kórkép: Az alvó gyülekezet

Igehely: Jel 3:1-6; Kulcsige: Jel 3:3 „Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.”

Aludt Jónás a Tarsísba haladó hajó mélyén, miközben Isten parancsa elől menekült (Jón 1:3.5). Aludtak a tanítványok a megdicsőülés hegyén, miközben Mózes és Illés Mesterük szenvedéseiről beszélt (Lk 9:30-32). Aludtak az imádkozók a Gecsemánéban, miközben Jézus vért izzadva haláltusáját vívta (Mt 26:36-45). Nyugodtan aludtak a jézusi példázat bolond szüzei, miközben nem volt elegendő olaj a lámpásaikban (Mt 25:1-13). Aludt Eutikhosz a harmadik emelet ablakának párkányán, miközben Pál apostol búcsúzásul szánt tanítását prédikálta (ApCsel 20:9). Elálmosodtak a Rómában élő szentek, miközben közeledett hozzájuk az üdvösség (Róma 13:11). A szárdiszi gyülekezet hívőinek többsége is aludt. Csupán a felszíni látszat mutatott életjeleket, de a valóság a halál szagát árasztotta. Cselekedeteik Isten előtt hiányosnak mutatkoztak. Krisztus-követésük lelkesedése a múlt árnyékába veszett. A lelki alvás veszélyes. Ha nem halljuk a Lélek hangját és a menny nem hallja a mi hangunkat, váratlanul fog érni Jézus eljövetele. Ébren vagyunk vagy szunnyadozunk? Élünk vagy haldoklunk? Erősítünk vagy gyengélkedünk?

Szabó László

DÉLUTÁN | 

Igazad van-e, amikor haragszol?

Igehely: Jónás 4:9-11

Jónás haragudott, mert Isten kegyelmet gyakorolt Ninivén. Visszavonta róluk az eltervezett halálos ítéletet. Lelohadt haragja és megszánta az ott lakó embereket és állatokat. Könyörületre indult atyai szíve, amikor látta a város lakóinak őszinte megtérését (Jón 3:10), akik hitelt adtak Jónás szavainak. Komolyan vették Isten ítéletét. Böjtölt a lakosság apraja-nagyja. Az állatok sem kaptak enni, sem inni. Még a király is leszállt trónjáról, zsákruhába öltözött és hamuba ült. Teljes odaszánással tértek meg ezek az emberek Istenhez. Gonosz útjaikat elhagyták. Erőszakos cselekedeteiket megbánták. Mindezt a megmenekülés reményében (Jón 3:9). „Ki tudja, talán…” gondolták magukban, Isten mégsem pusztítja el őket. Jól számoltak azzal, amit Jónás már odahaza is jól tudott: „Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam” (Jón 4:1). Isten irgalmassága Jónást haragra ingerelte. Zokon vette, hogy Isten új esélyt adott a vérontó városnak. Tudsz-e örülni annak, amikor Isten kegyelmet gyakorol a bűnösökön? Tudsz-e együtt örülni „az utolsókkal, akik csak egyetlen óráig munkálkodtak”, de ugyanannak a jutalomnak örvendezhetnek, ami téged illetne meg (Mt 20:1-16)?

Szabó László

 Napi áhítat

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A sze­líd ember ke­mé­nyen har­col. Tudja, hogy a test­ben való lét min­den pil­la­na­ta az el­bu­kás le­he­tő­sé­gét rejti, ezért arra tö­rek­szik, hogy ne test sze­rint éljen, és ne testi módon ha­da­koz­zon. A bűn elő­ször a gon­do­la­tok­ban keres fész­ket, majd onnan ki­in­dul­va ural­ja le az ér­ze­lem­vi­lá­got, a test tag­ja­it. Ezért a hívő ember el­ső­sor­ban a saját gon­do­la­ta­i­val vívja meg a har­cot, azo­kat igyek­szik fog­lyul ej­te­ni a Krisz­tus irán­ti en­ge­del­mes­ség­re. Nem kicsi küz­de­lem ez!