2018. március 27., kedd

DÉLELŐTT | 
Az ítélet napjai nem kerülhetők el

Igehely: Lk 21:20-24; Kulcsige: Lk 21:22 „Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva.”

Lukács megrendítő szavakkal ír Jeruzsálem pusztulásáról, a harag napjainak bekövetkezéséről. Minden prófécia, amely Istentől származott, igaz, és amelyek még nem teljesedtek be, azok az Úrtól rendelt időben biztosan be fognak teljesedni. A történelem folyamán a pogányok már egyszer „eltaposták” Jeruzsálemet Kr.e. 586-ban, a babilóniai fogságba vitel idején. A pogányok akkor is lerombolták a zsidók számára oly értékes, becses és szent várost. A mostani prófécia Kr. u. 70-ben teljesedett be, erről Josephus Flavius, a zsidó történész a következőket írta: „közel egy millió személyt gyilkoltak meg, és százezer személyt vittek fogságba a Rómaiak, amikor Titusz lerombolta a várost”. Mi maradt meg a zsidók számára? A sirató fal. Az ítélet napjai nem kerülhetők el. Nekünk, ma élőknek se nincs itt maradandó városunk, ahogy olvashatjuk ezt az igében: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13:14). Tényleg keressük az eljövendő maradandót, és ha igen, miben nyilvánul ez meg? Hiszen tudjuk, hogy az ítélet napját mi sem kerülhetjük el. A Zsolt 1:5/a ezt írja: „Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején…” A megmaradást hit és kegyelem által, bárki részére a Krisztusi érdem biztosíthatja.

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

A Király neve és ruhája

Igehely: Jel 19:11-16

Tegnap láttuk Isten választását a királyi trónra. Jelöltje, az Ő Fia, nem csupán várományosa maradt, hanem maradéktalanul el is foglalta, és azóta folyamatosan kiterjeszti uralmát. Most nézzünk a jövőbe, amikor az isteni prófécia (Zsolt 2:9) beteljesedik, és Jézus győzelmes uralkodása kiteljesedik!

Jézus Király lovát, szemét, koronáját, seregét és száját is leírja a pátmoszi látnok. Ezek mellett neve és ruhája válik hangsúlyossá. A koronáján lévő név kimondhatatlan és leírhatatlan, tehát emberileg felfoghatatlan. Hogy mégis ismerhetjük őt, azt az ő kegyelmes kinyilatkoztatása tette elérhetővé. Az itt felsorolt nevei: „Hű és Igaz”, „Isten Igéje”, „Királyoknak Királya és uraknak Ura” egyenként is élethosszig tartó gondolkodnivalót jelentenek nekünk. A nevét hordozó, vérbe mártott ruhája pedig egyrészt ellenségei feletti győzelmét, másrészt engesztelő áldozatát hirdeti. Bírói feladatát készül ellátni és majd el is végzi.

Úgy várod e napot, hogy a név szerint rád ruházott feladatot te is ellátod?

Papp Dániel

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.