2018. október 29., hétfő

DÉLELŐTT | 
Új istenek választása – látható romlás

Igehely: Bír 5:1-11; Kulcsige: Bír 5:8 „Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben.”

A ma reggeli igénk Debóra énekéből származik. Izráel népe új isteneket választott magának, aminek következtében az Úr a kánaániak kezébe adta őket 20 évre. Az izráeliták nagy bajba kerültek, mert nekik nem voltak fegyvereik. „Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál; ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben” (8). A jól felfegyverkezett ellenséggel szemben emberileg semmi esélyük nem volt arra, hogy megvédjék magukat, de az új istenektől sem remélhettek semmi segítséget.

Látható romlás következik be minden időben, ha az Isten népe „új isteneket” választ magának. A XXI. században vannak-e új istenek? Ismersz-e olyanokat, akik új isteneket választottak maguknak? Ha ilyet látsz, te mit szoktál tenni, vagy mit kellene tenned?

Szekrényes Pál

DÉLUTÁN | 

Lerombolta Baal oltárát

Igehely: 2Krón 23:16-21

A kánaáni pogány népek sok bálványistent imádtak, és azoktól vártak segítséget. Izráel is átvette és tisztelte a bálványaikat. Sok esetben még szobrot is állítottak és áldozatokat is mutattak be ezeknek. Baal is egy ilyen bálvány volt, akit istenítettek. Kiderül a leírásból, hogy még háza is volt, amelyben oltár volt elhelyezve, és Baal-pap is tevékenykedett benne. Ilyen lelki mélységben volt Izráel abban az időben.

Isten különös kegyelme, hogy „Jójádá szövetséget kötött az Úr, az egész nép és a király között, hogy az Úr népe lesznek.” A sokaság bement a Baal házába, leromboltak mindent, és a Baal papjával, Mattánnal is végeztek. A bűnnel mindig teljesen le kell számolni. Nem lehet dédelgetni, szakítani kell vele.

A főpap segítségével az istentisztelet helyreállt az Úr házában. Gondviselőket állítottak és égőáldozattal áldoztak Istennek. Fontos, hogy az Úr háza körül és a gyülekezetben helyreálljon a rend, és Isten népe tiszta szívből szolgáljon, és mások megmentésén fáradozzon.

Hogyan szoktál önvizsgálatot tartani? Van-e még valamilyen bűn az életedben, amit el kell hagynod? Hogyan és mivel szolgálsz az Úr házában, gyülekezetében?

Kelemen Szabolcs

 Napi áhítat

Igehely: Fil 3:1; 4:4 „Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”

Pál apostol a börtönből írja levelét, elhagyatottan, nehéz körülmények között. Természetes lenne, ha azt kérné a testvérektől: imádkozzanak, hogy kiszabaduljon onnan, mert akkor akadálytalanul végezhetné tovább Isten szolgálatát. De nem ezt teszi, hanem örömre hívja a testvéreket. Egészen biztos, hogy nem olyasmiről beszél, ami benne nincs meg. Áldásokkal teli életben könnyű bizonyságot tenni az Úr jóságáról és öröméről. De a nehéz körülmények közötti öröm teszi igazán hitelessé a keresztyén életet.