2019. augusztus 13., kedd

DÉLELŐTT | 
A zsidók lelki gőgje, mint káromlási ok

Igehely: Róm 2:17-24; Kulcsige: 2:24 Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva.”

Kevés visszataszítóbb cselekedet van a képmutatásnál. A farizeusokat és az írástudókat legkeményebben a gőgös kétszínűségükért vádolta Jézus. Amikor valaki vizet prédikál és bort iszik, lejáratja önmagát, gyülekezetét és Istent is a világ fiai előtt.

Fiatal fiú voltam, amikor hallottam, hogy egy baptista gyülekezet egyik tagját így vádolta a szomszédja: „Bátyám, maga a mennyországba szeretne jutni? Hát maga olyan rossz, hogy a pokolba se fogják beengedni!” A legfájdalmasabb a dologban az, hogy nem volt teljesen jogtalan a vád.

Mennyire célt tévesztenek azok a „hívők”, akik – bár jobbaknak képzelik magukat másoknál – ahelyett, hogy Isten magasztalására buzdítanák az embereket, életvitelük által Istent káromló szavakat adnak a szájukba.

Mi könnyebb neked: őszintének lenni, vagy képmutatóskodni a gyülekezetben és hívő barátaid társaságában? Szokott különbség lenni a viselkedésedben attól függően, hogy milyen társaságban vagy?

Püsök Dániel

DÉLUTÁN | 

Bölcs ítélet vitás kérdésben

Igehely: 1Kir 3:16-28

Csodálatra méltó a fiatal király, Salamon igazságszolgáltatása. Egy olyan összetett esettel találta szembe magát, amely ma is komoly fejtörést okozna a legtapasztaltabb bírónak is. Tízesre vizsgázott! Anélkül, hogy hosszan vallatta volna őket, vagy szemtanúkat kérdezett volna meg, olyan döntést hozott, amely félelemmel teli tiszteletet szült Izráel fiaiban az ifjú királlyal szemben. Döntésében a felülről kapott bölcsesség jellemzőit láthatjuk: „tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3:17).

Minden hívő embernek megadatott a kiváltság, hogy kereshetjük annak az Istennek a vezetését, aki Salamon gondolatait is irányította. Isten előtt senki nem képes elrejteni semmit. Ő mindig tudja a teljes igazságot minden kérdésben. Bátran forduljunk hozzá, kérjük tőle azt a bölcsességet (Jak 1:5), amit nem meríthetünk könyvekből, és nem sajátíthatunk el a legbölcsebb filozófusoktól sem. Ez isteni bölcsesség által képesek leszünk „úgy viselkedni az élet különböző helyzeteiben, ahogy Isten gyermekének illik” (Joó Sándor).

Püsök Dániel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
11 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és ked­ves dolog, mikor egy fi­a­tal azzal tűnik ki, hogy Is­ten­hez ra­gasz­ko­dik. Nem a ki vagy fel­tű­nés vé­gett, hanem meg­győ­ző­dés­ből, el­kö­te­le­zett­ség­ből. A meg­győ­ző­dés nem di­va­tos, nyi­tott­ság ürü­gyén fe­lü­le­tes­ség­re nevel a világ, le­gye­nek a fi­a­ta­lok olya­nok, akik min­den­fé­le ta­ní­tás sze­lé­ben ide-oda há­nyód­nak és sod­ród­nak az em­be­rek csa­lá­sá­tól, tév­út­ra csá­bí­tó ra­vasz­sá­gá­tól (Ef 4:14). Nem is be­szél­ve az el­kö­te­le­zett­ség­ről, nem­hogy Is­ten­hez, de sem­mi­hez sem. Azzal ámít­va, hogy a gyö­kér­te­len­ség a sza­bad­ság, ör­dög­sze­kér­ként sü­ví­te­nek az éle­ten végig.