2019. augusztus 7., szerda

DÉLELŐTT | 
A levél témája

Igehely: Róm 1:16-18; Kulcsige: 1:16 „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.”

A Rómaiakhoz írt levél az ember megváltásának útját mutatja be, ami egyedül a hit által valósul meg. A levél témája a hitre jutás, amely az evangélium megismerése és elfogadása által történik. Az apostol először is azért nem szégyelli az evangéliumot, mert az evangéliumban erő van, és nem akármilyen, hanem isteni erő: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Istennek ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is.” (Róm 1:16) Másodszor, azért nem szégyelli, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogy meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1:17) James Steward bölcs megállapítása így hangzik: „Nincs annak semmi értelme, hogy az ember azt állítja, hogy valamit nem szégyell, hacsak nem érzett kísértést, hogy valóban szégyellje is.”

Kedves olvasó, te szégyelled az evangéliumot? Mit fogsz tenni annak érdekében, hogy legyőzd szégyenérzetedet?

Vajda Miklós

DÉLUTÁN | 

Helyükön levő házastársak

Igehely: 1Pt 3:1-7

Egy lakásban mindennek jól meghatározott helye van. Ha valami nincs a helyén, azt előbb helyre kell tenni, hogy betölthesse szerepét, amire rendeltetett. Hasonlóképpen, ha a házastársak nincsenek az Istentől elrendelt helyükön, nem működhet jól a házasság. Ha nem vagy a helyeden feleségként vagy férjként, Isten helyre akar állítani téged. Talán kérdés számodra, hogy hol a helyed? Ma este Isten kész megmutatni. Feleségként „ülj bele az engedelmesség székébe”, ott van a helyed! Nem azért kell engedelmeskedned férjednek, mert ő a főnök a házban, hanem azért, mert ez a család Istentől meghatározott rendje. A feleség foglalja el helyét férje vezetése alatt, akit Isten tett a család fejévé. A férfiakat arra biztatja Péter, hogy foglalják el helyüket a szeretet, megértés, tisztelet és gondviselés „székében”. Pál apostol is beszél a férfiak felelősségéről, hogy gondoskodjanak feleségükről. Azok az asszonyok, akik férjeiknek nem engedelmeskednek, elsősorban Isten ellen engedetlenek. Azok a férfiak pedig, akik a feleségükkel nem bánnak megértően és tisztelettel, nem várhatják imádságaik meghallgattatását.

Vajda Miklós

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.