2019. november 21., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Gyermekekért imádkozni

Igehely: Mt 19:13-15; Kulcsige: 19:13 „Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak.”

Palesztinában szokás volt, hogy az édesanyák gyermekeiket elvitték egy híres rabbihoz, hogy imában kérjen áldást rájuk. Megváltónk földi szolgálatának egyik kiemelkedő mozzanata a gyermekekhez való viszonya volt. Neki volt ideje a gyermekekre még akkor is, amikor Jeruzsálembe ment, hogy értünk meghaljon. Minden szülő forró vágya, hogy gyermekei Istentől megáldottak legyenek. Felemelő és megható gyülekezeti alkalmainkon a gyermekekért való imádkozás gyakorlata, amit Jézus e példája alapján gyakorolunk.

Sokatmondóak Jézus tanítványaihoz intézett szavai: 1.) Hagyjatok békét e kisgyermekeknek! Más szóval: engedjétek hozzám jönni őket! 2.) Ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek! Ne akadályozzátok őket ebben! 3.) Ilyeneké a mennyek országa. Vagyis gyermeki lelkület, bizalom, engedelmesség és megbocsátásra való készség nélkül senki sem lehet részese Isten országának.

Igényeled-e gyermekeid életére Jézus áldását? Rendelkezel-e olyan gyermeki tulajdonságokkal, amik hiányában nem lehetsz a mennyország részesévé?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Örömmel és hálaadással

Igehely: Fil 4:2-9

Az öröm és hálaadás a modern világ hiánycikkei. Hiányuk megbetegíti testünket-lelkünket. De az Úrban levők, Benne megmaradók életében mindezek jelen vannak. Pál és Szilász véresre vert testtel, kalodába zárt végtagokkal is tudott örömmel énekelni (ApCsel 16:25). Olyan jóleső olvasni, hogy a hívők életében mi minden társul az örömmel és hálaadással:

Szelídlelkűség, ami ismertté lehet minden bennünket ismerő, minket körülvevő ember előtt. Az Úr visszajövetele közelségének a biztos tudata, amit gyermekei sóvárogva várnak. Aggodalmaskodástól mentes, imádkozó, könyörgő, szükségeinket bizalommal Isten elé táró élet. Minden emberi értelmet felülhaladó békesség, ami képes szívünk és gondolataink megőrzésére a Krisztus Jézusban. Igaz, tiszta, kedves, jó hírű, erényes és dicséretes gondolatok, amikre Isten Igéje tanít, nevel, és amiket elődeinktől is láttunk és hallottunk. Ezeknek cselekvése következtében megtapasztalhatjuk a békesség Istenének velünk maradását személyes életünkben és nyilvános istentiszteleteinken.

Kiss Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 1:26–31 Kulcsige: 1Kor 1:30–31 „Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: «Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.»”

Pál az Úrral, az Ő munkájával dicsekszik. Isten választotta ki, hívta el a korinthusiakat a Jézusban való hitre. Isten bölcsességének gyümölcse a megigazulásuk, megszentelődésük, megváltásuk Jézus halála és feltámadása által. Nem a bölcsességükért, befolyásukért, tekintélyükért, nemes származásukért választotta ki és hívta el őket. Neki nem gond valami nemeset elkezdeni és megvalósítani a bolondokkal, az alsórendűekkel, a megvetettekkel. Az Úr meghökkentő módon döntött a mi elhívásunkról is. Előszeretettel fordul az emberek által lenézettek felé.