2019. november 28., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az Úr előtti csendességben új irányt kap Péter

Igehely: ApCsel 10:9-16; Kulcsige: 10:9 „Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni.”

Sokszor nem a jó és rossz között kell választanunk, hanem a jó és a legjobb között. A fényképészek is keresik a legjobb helyet és a legjobb összpontosítást. Az imádság által összeszedettebbek vagyunk, fókuszálunk és feltöltődünk. Mire kell összpontosítanunk?

Istenre. Ebben az Igében az Úr új területet mutat Péternek egy látomás által. Isten meggyőzte: „amit Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalannak”. Egy új területre hívta, a pogány világ felé, felénk.

Önmagunkra. Péter a „Jeruzsálemi Baptista Gyülekezet” igehirdető lelkipásztorának tarthatta magát, de Isten most evangélistának hívja a pogányok felé. Fel kellett adnia előítéleteit és hírnevét is.

A megtéretlen emberekre. Lehet, hogy szándékosan bűnben élnek, és nem tartják ezt rossznak; tele vannak káros szenvedélyekkel, de egyszer megtérhetnek. Lehet, hogy jó emberek, vallásfelekezetük szerint élnek, de nincs új életük, s ezért valakinek szolgálnia kell feléjük az Igével.

Kész vagyok-e irányt változtatni, ha Isten kér rá? Látom-e az elveszettek lelki szükségét? Mit teszek értük?

Szűcs Sándor

DÉLUTÁN | 

Az első diakónusok

Igehely: ApCsel 6:1-7

A munka jellege: karitatív és adminisztrációs. Ez volt a diakónusok szolgálatának fő jellege, erre választották őket.

A munka feltétele: lelki érettség. Nem a rátermettség, hanem a lelkiség: jó bizonyság mindenki részéről, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes élet. Ez az alap.

A munka menete: apostolok és diakónusok együtt. Az egyik az igehirdetésért és imádkozásért felelt, a másik pedig a karitatív és adminisztrációs szolgálatért. Egységre és különbözőségre való törekvés.

A munka célja: lélekmentés, megtérések. A diakónusok választása nem célja a gyülekezetnek, hanem inkább egy fontos lépése. A gyülekezet célja az emberek megtérése. A választás nem probléma volt (mint sok gyülekezetben, ahol nem tudnak választani valakit), hanem a megoldás: jobban odafigyelni minden tagra, hogy minden tag kivegye részét a munkából.

A munka terhe: az egész gyülekezeté. Megbeszélték, kiválasztották (valószínűleg szavazás által), és felavatták, majd kézrátétellel kirendelték a szolgálatra.

Mit kell tenned ma, hogy a gyülekezeted célja megvalósuljon? Teher vagy, vagy inkább teherhordozó?

Szűcs Sándor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 3:6–20 Kulcsige: 2Kir 3:17 „Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megtelik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, a nyájaitok meg a málhás állatok is.”

Mi­lyen az az ember, akit Isten meg­se­gít, aki által győ­zel­met ad? Mi­lyen­nek kell len­nünk, hogy mi is győz­hes­sünk?

Kész a se­gít­ség­nyúj­tás­ra. Ami­kor va­la­ki baj­ban van (Jórám), kész se­gí­te­ni, jön és har­col az em­be­re­i­vel együtt. Hoz­nak fel­sze­re­lést, ka­to­ná­kat, lo­va­kat, min­dent, ami kell. Ilye­nek­ké akar Isten ben­nün­ket tenni, ez a krisz­tu­si lel­kü­let.