2019. szeptember 13., péntek

DÉLELŐTT | 
Ki hirdeti Isten igazságát?

Igehely: Róm 10:14-17; Kulcsige: 10:15b „Amint meg van írva: «Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!»”

Egy alkalommal egy igehirdető az istentisztelet elején levette a cipőjét, zokniját, majd megkérdezte hallgatóitól, milyennek látják a lábát. Hát a férfilábról mi szépet lehetne mondani?! Isten azt a lábat mégis szépnek mondja, hisz viszi az örömhírt. Jót és békességet hirdet az a szolga. Ha ebben a szolgálatban állsz, testvérem, örömmel tarts ki benne! Olyan sok hírt kapnak ma az emberek a hirdetések és különböző csatornák vagy a világháló oldalai által, de ami az embereknek a legfontosabb, amire életbevágóan szükségük van, amit feltétlenül hallaniuk kell, az a Krisztusról szóló evangélium, a jó hír.

Kedves olvasóm, akkor szép a lábunk, ha Isten azt mondja róla: ha a jó hírt visszük vele. A családodnak, a munkatársaidnak, a szomszédaidnak mind Krisztusra van szükségük. Futhatsz, szolgálhatsz rengeteget értük, de az még nem elég. A jó hírt is hallaniuk kell. De hogyan hallják, ha nem mondja nekik senki? Hogyan térjenek meg, ha nem hallják az igét? Ma kinek fogsz Krisztusról beszélni?

Kelemen S. Sándor

DÉLUTÁN | 

Az Úrtól jön a szabadulás

Igehely: Jón 2:3-10

Ha volt valaki a Seol torkában, akkor az Jónás. A tenger mélyén, egy hal gyomrában – emberileg teljesen kilátástalan helyzet. S még jobban elcsüggeszthette ebben a helyzetben az a tudat, hogy a saját hibájából került oda: engedetlen volt Isten iránt. S mit tesz Jónás? Nem dobja el magától az utolsó esélyt, vagyis nem adja fel. Istenhez kiált, sőt sikolt a halál torkából.

Jónás példája hangosan hirdeti ma este nekünk, hogy bármilyen helyzetbe kerüljön is az ember, van esély a megmenekülésre. Nincs oly mélység, nincs olyan kilátástalanság, ahova Isten keze ne érne el. Nincs olyan bezárt börtön, amelynek zárjait Isten ne tudná leverni.

Jónás magába szállt, elgondolkodott, a szíve vágyott Isten temploma után: vajha meglátná még az élők földjén Isten szent templomát! Az alázatos, bűnbánó szívet soha nem vetette el Isten. Meghallgatta Jónás kiáltását is, és válaszolt.

Elevenedjen meg a szívünk ebben a reményben: az Úrnál van a mi szabadulásunk is. Kiáltsunk Istenhez, és maradjunk veszteg, míg Ő nem hozza a szabadítást.

Kelemen S. Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:1–5 Kulcsige: 1Kor 4:1–2 „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.”

A hűség is­te­ni jel­lem­vo­nás, amit mi, ha­lan­dó em­be­rek, ne­he­zen tu­dunk fel­fog­ni, és be­ha­tá­rol­ni nagy­sá­gá­ban, hosszú­sá­gá­ban, mély­sé­gé­ben, idő­ben stb.: „Tudd meg tehát, hogy a te Is­te­ned, az Úr az Isten. Áll­ha­ta­tos Isten ő, aki hű­sé­ge­sen meg­tart­ja szö­vet­sé­gét ezer nem­ze­dé­ken át is, azok iránt, akik sze­re­tik őt és meg­tart­ják pa­ran­cso­la­ta­it” (5Móz 7:9). A mi hű­sé­ges Is­te­nünk­nek egyik leg­főbb el­vá­rá­sa, hogy szol­gái hű­sé­ge­sek le­gye­nek.