2020. február 11., kedd

DÉLELŐTT | 
A házasság ellenségei: hatástalan konfliktuskezelés

Igehely: Mt 20:20-28; Kulcsige: Mt 20:26 „De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.”

Mindig ámulattal és – őszintén megvallva – kicsit kétkedve hallgattam olyanok bizonyságtételét, akik azt vallották, hogy házastársakként még egy rossz szót sem szóltak soha egymásnak házaséletük alatt. Lehetséges, hogy van házasság vitatkozás és konfliktus nélkül, de ott általában valamelyik fél mindig csak nyel, míg a másik hatalmaskodik vagy zsarnokoskodik a házastársa felett.

„Nincsen tányér csörrenés nélkül” – tartja a mondás, és, ha őszinték vagyunk, el kell ismernünk, hogy még a legnagyobb egyetértés mellett is előfordul, hogy a házastársak összekoccannak. Dr. Pálhegyi Ferenc „Keresztyén házasság” című könyvében írja, hogy nem az a jó házasság, amelyben nincsenek konfliktusok, hiszen ilyen nem létezik, hanem az, amelyben egyetértésben dolgoznak a házastársak a konfliktusok megoldásán. A házassági konfliktusból ugyanis vagy egységre, vagy elszigetelődésre jutunk. Házasságunk egysége viszont csak akkor valósulhat meg, ha feladva önzésünket és hatalomvágyunkat, törekszünk megérteni társunkat és szeretettel szolgálunk feléje.

Házasságotokban milyen sűrűn szokott lenni „tányércsörrenés”? Hogyan szoktátok megoldani a felmerülő konfliktusokat?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Külső és belső tisztaság

Igehely: Mt 23:25-28; Kulcsige: Mt 23:27-28 „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.”

Az Úr Jézus idejében, Izráelben nagy hangsúlyt fektettek a külsőséges, vallási tisztaságra. Nagyon aprólékos pontossággal igyekeztek betartani minden rituális tisztaságra vonatkozó szabályt. Istentiszteleti célra például nem használtak olyan kelyhet, amelyet előzetesen kívülről gondosan meg ne tisztogattak volna. Ugyanakkor szokás volt Izráelben a páskaünnep előtt kimeszelni a sírokat. Ennek az volt a célja, hogy senki tisztátalanná ne váljék tudtán kívül azzal, hogy megjelöletlen sírhely, tehát tisztátalan hely fölött halad át. Később a szokást egyre inkább a sírok díszítésére is használták. A külső dísz persze mit sem változtatott a sírban enyésző tetem tisztátalanságán.

Miközben magunk elé képzeljük a farizeusokat, amint tisztogatják a tál külsejét, amelynek belseje egyébként tele van szennyel, illetve meszelik a sírokat, melyek holttestekkel vannak tele, gondoljunk magunkra. Vajon nem jellemző ránk, hogy szeretjük annak a látszatát kelteni, hogy minden rendben van az életünkkel, pedig olykor a szívünk tele van mohósággal és féktelenséggel, vagy éppenséggel tisztátalan vágyakkal és indulatokkal? Ne legyünk látszat keresztyének, hanem megtisztult életű krisztuskövetők!

Horváth Ferenc

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 19:1–7 Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”

Furcsa olyan „hívőkről” olvasni, akik nem is hallottak a Szentlélekről, de az akkori viszonyokat tekintve ez teljesen érthető. Az Ószövetségben minden prófétának lehettek tanítványai, ezek valószínűleg a Jánoséi lehettek, ha csak az ő keresztségét ismerték. Emellett a pünkösdi eseményekről biztosan nem tudtak, de lehet, hogy még Jézus haláláról és feltámadásáról sem. Pál apostolnak kellett őket felvilágosítania, és mivel János már előkészítette a talajt, az ige jó földbe hullott: a tanítványok felismerték Jézusban a Messiást és Megváltójukat.