2020. február 27., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az egyszerű embereké is az evangélium

Igehely: Mt 11:25-30; Kulcsige: Mt 11:26 „Igen, Atyám, mert így láttad jónak.”

Az Ige hatalmas tudomány. Sok olyan igazság van benne, ami kutatásra, tanulmányozásra szorul, mégis az a csodálatos benne, hogy az egyszerű ember is megértheti. Vannak világi szempontból okos emberek, akik nagy tudásra tesznek szert és tudományos titkokat fejtegetnek, de az Isten Igéjét nem értik. Ehhez elsősorban nem ész, hanem szív kell, aztán gyermeki lelkület szükséges és az Úrral való kapcsolat, ami a kijelentésnek a forrása. Ha valaki csak értelemmel akarja megfejteni az Igét, nem fogja megérteni soha, de amikor a szív megnyílik az Úr előtt, Isten olyan csodálatos igazságokat jelent ki, ami magával ragadja az egyszerű olvasót is. Jézus hálát adott, hogy a kijelentés el van rejtve a nagyok és bölcsek elől, és az egyszerű embereknek lett kijelentve. Külön tisztelettel néztem mindig azokra az egyszerű emberekre, akik bár nem végeztek nagy tanulmányokat, mégis alázattal közeledve az Igéhez, olyan titkokat értettek meg, amelyekre mások soha nem jutottak el. Jézus az evangélium titkának megismerését tárja fel, amit az Atya a Fiúnak adott, a Fiú pedig az Atyát jelenti ki azoknak, akiknek akarja. Van-e olyan kapcsolatod a Fiúval, hogy a kijelentése a tied is lehessen?

Papp László

DÉLUTÁN | 

De ha nem tenné is

Igehely: Dán 3:13-18; Kulcsige: Dán 3:17-18 „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”

Az első felszólításra ezeknek a fiataloknak le kellett volna borulniuk, s úgy tenniük, mint a többieknek, de akkor milyen megtapasztalásuk lett volna? A világ is szegényebb lenne e nélkül az istenélmény nélkül. A király dühösen feltette a kérdést, kicsoda ez az Isten? A fiatalok nem látták értelmét a magyarázkodásnak, mert egy dühöngő, őrjöngő embernek elmagyarázni, hogy kicsoda Isten, nem sok értelme van. Eljön az idő, amikor csodáival, bizonyságot tesz Isten önmagáról. Ma is sokan kérdezik, hogy kicsoda és hol van az Isten, de eljön a nap, amikor megjelenik hatalommal és dicsőséggel. Ég a tűz, forró a kemence és Isten nem az ajtóból, nem a kemence széléről, hanem a tűz közepéből is képes kimenteni őket, de ha nem tenné, ezek a fiatalok akkor is ragaszkodnának Hozzá. Ahogy ők erős meggyőződéssel hitték, hogy Isten képes megszabadítani őket, úgy Isten gyermekei ma is hiszik, hogy Ő mindent meg tud tenni, még akkor is, ha némelykor nem azt és nem úgy tesz, ahogyan szeretnék.

Ne csak akkor higgy Istenben, amikor megtesz neked mindent, hanem akkor is, amikor nem úgy tesz, ahogy szeretnéd. Maradj erős meggyőződésedben még a tűz közepében is.

Papp László

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A sze­re­tet és a sze­líd­ség nem zárja ki az ostor, a bot – vagy­is a ke­mény, ér­zel­mek­kel fű­tött dor­gá­lás – al­kal­ma­zá­sát. Sőt! Van­nak hely­ze­tek, ami­kor ezek­hez kell fo­lya­mod­ni, szó sze­rin­ti ér­te­lem­ben is. Ha eze­ket az esz­kö­zö­ket „a sze­re­tet kar­já­val moz­gat­ják” (C.H. Spur­geon), abból nem ke­let­kez­het kár. Csak az az ember tud he­lye­sen bánni ezek­kel az esz­kö­zök­kel, aki előbb ön­ma­gát fe­nyí­ti és fe­gyel­me­zi meg, aki fo­lya­ma­tos os­to­ro­zás alatt áll. Ne­künk is min­dig ke­zünk ügyé­ben van a „bot”. Tud­juk-e ren­del­te­tés­sze­rű­en hasz­nál­ni?