2020. július 13., hétfő

DÉLELŐTT | 
Gondolj Isten irgalmára!

Igehely: JSir 3:18-26; Kulcsige: JSir 3:22-23 „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”

Szörnyű állapotot ír le Jeremiás, mégis azt mondja: Van remény! Mikor már nem marad semmi kapaszkodó, azt látjuk csak, ami ér minket, és teljesen elfogy a reményünk. Ha józanul gondolkozunk, csak még jobban elcsüggedünk, egész addig, amíg észrevesszük, hogy éppen a csüggedés miatt vagyunk ebben a helyzetben.

Hat évvel ezelőtt lezuhantam 4 méter magasból, eltört a hátgerincem, éreztem, hogy nagy a baj. A mentő a helyszínre érkezett, kórházba szállított. Már ott teljesen meggyőződtem, hogy túl fogom élni. Az egyik oka, amiért ezt hittem, az volt, hogy ha el kellett volna költöznöm erről a földről, akkor az eséskor történt volna meg. Azt, hogy még itt akar látni az Úr, azzal is jelezte, hogy egy önkéntes ápoló, aki gyülekezetünk tagja volt, ott állt a fejem mellett, kérdezett, biztatott. Egészen megnyugodtam, pedig mozdulni sem tudtam. Ilyen helyzetben is újra kell gondolni mindent, hiszen megenged Isten nehézséget, de ha megalázkodunk, és ha szeretjük Őt, akkor minden a javunkra lesz (Róm 8:28). Ő szeret engem, kétség nem fér hozzá, és ezzel biztat: „Elég neked az én kegyelmem”. Gondolj mindig erre!

Papp Levente

DÉLUTÁN | 

Szeretni és szolgálni teljes szívből

Igehely: 5Móz 10:12-15 Kulcsige: 5Móz 10:12 „Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.”

A szeretetről nagyon sokat beszélünk, pedig a szeretet cselekedetekben nyilvánul meg. Amikor tizenéves voltam, sokszor segítettem apámnak különböző feladatokat elvégezni, és gyakran megfigyelte rajtam, hogy az eszem máshol jár. Teszem, amit kell, de nem érdekel igazán, nincs benne a szívem. Sok figyelmeztetés után megértettem, hogy ez nem helyes. Elkezdtem hát arra törekedni, hogy egyszerre csak egy dolgot tegyek, arra figyeljek, amivel éppen foglalkozom, minden egyebet kizárva.

A kapcsolatainkban is így kell ennek lennie. Nem szolgálhatunk két úrnak, és főképp a képmutatástól óv Mesterünk. A szeretetem is igazi legyen, belülről fakadó és tiszta. A szívemet adjam oda. Szeretni így érdemes. Istent ne csak félszívvel tiszteljem, ne ímmel-ámmal szolgáljak neki. Hisz Ő alkotta meg a világmindenséget, minden az övé. Én is az övé vagyok. Neki csak a maximumot adhatom. Semmi félszeget, semmi hibásat, semmi hiányosat. De főképp azért tartozom, mert Ő a legnagyobb szeretettel szeretett. Fiát áldozta érettem, a szeretettel adós vagyok neki.

Papp Levente

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 5:1–6 Kulcsige: 1Kor 5:5 „Átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján.”

A gyülekezetben megtűrt bűn fertőzi a közösséget, megszomorítja azokat, akik a szentség útján járnak. Nem emberi ítélkezésről beszél itt az apostol, hanem a Lélek által kapott tekintélyről, amellyel a szentek közösségét ruházza fel az Úr. Lelepleződik a nyílt vagy titkos bűn. Ahhoz, hogy a bűnös megtérjen, szükséges, hogy a közösség elhatárolódjon a bűntől. A korinthusi hívők ahelyett, hogy a helyreállás érdekében ideiglenesen kiközösítették volna a megtérni nem akaró bűnöst, dicsekedtek a bűnnel, és védték a vétkest. Pedig „Vétkesek közt cinkos, aki néma” (Babits Mihály, Jónás könyve).