Igehely: Ef 1:3-14; Kulcsige: Ef 1:11 „Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.”
Ezen a héten Isten szeretetének néhány olyan megnyilvánulását tanulmányozzuk, amelynek élvezői, használói vagyunk. Napról napra egy-egy tényt olvashatunk, és az esti áhítatokat is erre a gondolatra fűzzük fel. A reggeli állítás az esti elmélkedésbe úgy épül be, hogy az adott napot alapul véve kitűnjön: Isten szeretete az, hogy örökösök vagyunk Krisztusban, ezért fontos az evangéliumhoz méltó járás. Tehát egész nap munkáljuk egy-egy Isten igéjéből származó ténynek a mindennapi életben való megvalósíthatóságát.
Mai olvasmányunk Pál apostol leveléből származik. Arról olvashatunk, hogy Isten fiaivá fogad minket, tehát egy jogi cselekmény történik, merthogy az örökbefogadás egy jogi esemény. Ezért érdemes megnézni, hogy ennek az eseménynek kik a résztvevői:
Az Atya Isten, aki egyrészt kiválasztott, és elhatározta, hogy fiává fogad. Jogi szempontból fontos, hogy kinyilvánuljon az örökbefogadó szándéka. A Fiú Isten, azaz Jézus Krisztus, akiben, és aki által az örökbefogadás megvalósul. A Szentlélek Isten, aki az egész jogi procedúrára rányomja a pecsétet, tehát hitelesíti és érvényesíti azt. Végül ott van az ember, aki az alanya és élvezője az eseményeknek. Ő az örökbefogadott. A 14. vers értelmében a jog rendelkezett arról is, hogy örökössé is legyen az örökbefogadott. Az örökbefogadás és a hagyatéki rendelkezés súlyát az adja meg, hogy míg az egyik oldalon az ember, a másik oldalon Szentháromság áll. Ebből az következik, hogy nincs hova fellebbezni, hiszen nincs magasabb jogi fórum.
Mit jelent ez az emberiség, az egyén számára? Kétféle módon válaszolhat az ember. Az egyik, hogy nem vesz tudomást Isten örökbefogadó szeretetéről, és azt elutasítja. Fontos: Ez nem azt jelenti, hogy Isten hatalma korlátozott, hanem azt, hogy Isten a legnagyobb tisztelettel viseltetik irántunk, engedi, hogy döntsünk! A másik válasz, hogy elfogadja Isten elhatározását, és úgy szólítja a Mindenható Istent, hogy Atyám. Fontos: Ez nem az ember nagyvonalúsága!
Kedves olvasó! Kérlek, gondolkozz el a következőn: Miért volt fontos, hogy az örökbefogadási tárgyalásodon a Szentháromság Isten vegyen részt? Mire indít ez téged?
Kondács Gábor
Imaáhítat: Kérjük Isten áldását és segítségét, hogy hitelődeink lelkesedéséhez és lendületéhez hasonlóan tudjunk missziózni ma is! – 2Tim 1:5-6
Bibliaóra: Legyünk hűségesek Istenhez! – Jób 1:1-2:10 (Jel 2:10c)
Az evangéliumhoz méltó járás
Igehely: Gal 2:11-21; Kulcsige: Gal 2:14 „De amikor láttam, hogy nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak, mindnyájuk előtt ezt mondtam Kéfásnak: «Ha te zsidó létedre pogány módra és nem zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek?»”
Ha tudjuk, hogy Isten kiválasztása alapján Jézus Krisztusban, a Szentlélek pecsétjével hitelesítve örökbe lettünk fogadva, és ezzel egyidőben örökösökké váltunk, érdemes elgondolkodni: Mit tegyünk ebben a státuszunkban?
Szeretném az elején tisztázni, hogy nem a teljesítményalapú hitéletről beszélek. Arról beszélek, hogy valami történt velünk, és ennek látható következményei kell, hogy legyenek. Milyen motiváció alapján? A szűk keretek miatt egyezzünk meg abban: a hála motivációja alapján.
Nézzük az igei történetet röviden. Kéfás (Péter) és Pál között konfliktus alakul ki. (Tényleg?! A két „nagy” között?!) A nézeteltérés a gyakorlati keresztyén életről szól. Arról, hogy a mindennapi életünkbe hogy megy át az evangélium tanítása, üzenete, hogy válik gyakorlattá az elmélet. És arról is: hogyan tud az félrecsúszni egy ember életében. Napi szinten találkozhatunk hasonló esetekkel, olykor mi magunk is részesei vagyunk. Hol, aki fedd, hol, akit megfeddenek.
Bizton állíthatjuk, hogy Kéfás és Pál is az örökbefogadott gyermekek népes táborában az örökség részesei. A köztük levő nézeteltérés nem befolyásolta ezt. Figyeljük meg, hogy Pál joggal feddi meg Pétert, de egy nagyon fontos lépést is megtesz. Olvassuk el a 20. verset. Pál önmaga felé fordul, és arról tesz bizonyságot, hogy mi az, amit személyesen neki kell megtennie, illetve mit tesz. Esti elmélkedésünk elején azt kérdeztük: Mit tegyünk örökbefogadottként? Pál ebben nyújt segítséget. A saját identitását áthelyezi a krisztusi identitásba. Ebből fakad a krisztusi életvitele, ami egy határozott döntés következménye.
Mire jutottunk a mai napon? Az Atya Isten elhatározásából, a Fiú Istenben, a Szentlélek Isten megpecsételésével Isten fiai, örökösök lettünk. Ez az új állapot egy új identitást eredményez, és ebben az új állapotban egy új életvitelt. Ennek az új életvitelnek a lényegét fogalmazta meg Pál: minden külső hatás és körülmény ellenére, elsősorban bennem kell megvalósulnia a krisztusi életnek. Isten szeretetéből örökös vagyok, ezért úgy határozok, hogy Krisztusban élem az életem.
Kondacs Gábor
