RMBGySz*

2020. október 18., vasárnap

DÉLELŐTT | 

Az Úrtól lehet engedelmes szívet kérni

Igehely: 1Kir 3:5-14; Kulcsige: 1Kir 3:9 „Adj azért a te szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között. Ki tudná különben kormányozni a te nagy népedet?!”

„Kérj valamit, én megadom neked!” Salamon a lehető legnagyobb alázattal használja ki ezt a hihetetlen nagy lehetőséget, és ez nem csupán abból látszik, amit kér, hanem abból is, ahogyan a kérését megfogalmazza. A kérés ugyanis nem csak azt fogalmazza meg amire Salamon leginkább vágyik, hanem rávilágít egész szívére, hogy miként gondolkodik, és mik az ő legbensőbb szándékai.

A kilencedik verset megelőzően elismeri, hogy nem harci sikerek révén lett király, hanem az Úr tette őt királlyá, és nem egy leigázott nép fölött, hanem az Úr népe fölött. Az Istennel folytatott beszélgetéséből végső soron kiderül, hogy Salamon szolgaként gondol magára, akit az Isten hívott el és állított az ő népe élére, mindez pedig csak az Isten jósága és szuverenitása miatt lehet így, hiszen ő magát nem tartja erre alkalmasnak vagy méltónak. Salamon elismeri, hogy nagy szüksége van az Istentől kapott engedelmes szívre „különben ki tudná kormányozni” az Ő népét?

Magunkra nézve talán túlzásnak érezzük, hogy egy király legyen számunkra követendő példa, pedig most pontosan ez a helyzet. Talán nem vagyunk királyok, de Istennek nincs olyan gyermeke, akit ne hívott volna el valamilyen küldetésre, és nincs olyan isteni elhívás, ami ne lenne fontos vagy személyre szabott. Éppen ezért, bármire is szólítson bennünket az elhívás, semmi nem lehet fontosabb számunkra, mint elhívásunkat hűséggel betölteni. Talán ma még túl nagynak tűnik az előttünk álló feladat, sőt minden bizonnyal az is: hozzánk képest túl nagy, ez azonban teljesen természetes. Ha olvassuk a Bibliát, tudjuk, hogy Isten mindig túlméretezi az elhívást. Az ok pedig ugyanaz, akár király vagy hétköznapi ember legyen az, akit elhív: az Isten dicsősége. Ezért túlméretes az elhívás, és ezért van előttünk ez a történet, hogy hasonló módon gondolkodjunk, mint Salamon: „az Isten helyezett oda, ahol vagyok, az Ő szolgája vagyok, amit pedig rám bízott az nem az enyém, minden az Istené. Engedelmes szívért könyörgök, különben hogyan tudnám betölteni elhívásomat?”

Mezei Tamás

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Imádkozzunk, hogy készek és képesek legyünk az Isten előtti őszinte önismeretre és önkritikára! – Mt 3:11

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Csillagként ragyogni e világban – Fil 2:12-30 (Fil 2:14-15)

DÉLUTÁN | 

Jövendölés a világmisszióról

Igehely: Ézs 19:16-25 Kulcsige: Ézs 19:21 „Akkor megismerteti magát az Úr Egyiptommal, és Egyiptom megismeri az Urat. Tisztelni fogják az Urat véresáldozattal és ételáldozattal. Fogadalmat is tesznek az Úrnak, és teljesítik.”

Izrael viharos történelmében rövidek voltak a békés időszakok, melyeket újra és újra megtörtek a környező pogány népekkel folytatott harcok. Még rövidebbek voltak azonban azok az időszakok, amikor a nép betöltötte az Isten által neki szánt küldetést, hogy olyan nemzet legyen, amely hordozza az Isten dicsőségét ebben a világban, és más népeket is Istenhez vezet. Izrael hajlamos volt megfeledkezni a külmisszióról, sokkal inkább lefoglalták a katonai konfliktusok, a bálványimádásba való belesodródás és az azt követő isteni fenyítés. A világmisszió Ézsaiás idejében sem volt Izrael fókuszában, Isten azonban nem feledkezik meg a többi népéről, sőt készíti a napot, amikor azok a népek is, akik még távol vannak tőle, megismerik és tisztelni fogják. A teljes világra, a világ minden emberére kiterjedő világmisszió az egyetlen misszió, ami Istentől való. Isten nem személyválogató. Akiket kiválasztott, azokat kegyelméből megváltotta, és minden kiválasztottat el is hívott arra, hogy az Ő dicsőségét szolgálja. Az Isten pedig nem a bűnösök elpusztítása, hanem az bűnösök megmentése által akar dicsőséget szerezni magának.

Be kell ismernünk, hogy mi baptisták hajlamosak vagyunk olyanokká válni mint Izrael: bezárkózni és hívők körében leélni az életünket. Sokunknak szinte alig, ha egyáltalán vannak nem keresztyén barátaink, ismerőseink. Ha megtérésünk után egy jó keresztyén klubba akart volna Isten bennünket helyezni, ahol nincs kapcsolatunk a világgal, hazavitt volna a mennybe. A nagy parancsolat azonban nem arra szólít bennünket, hogy elszigetelődjünk, hanem hogy itt legyünk a világban „hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16) A Jóatya meg akarja mutatni kegyelmét annak is, akit emberi mérce szerint talán a legkevésbé tartunk erre méltónak, legyen szó egy népről, mint Asszíria Jónás idejében, vagy a Filippi börtönőr Pál bebörtönzése idején. Isten várja és már most munkálja azt a napot amikor „Egyiptom és Asszíria mellett Izráel, mint harmadik ország, áldás lesz a földön”, várja és munkálja azt a napot, amikor a hívők seregében ott lesznek a mi ma még hitetlen barátaink, rokonaink, sőt ellenségeink. Munkálkodjunk mi is ezen, együtt Istennel!

Mezei Tamás

2020.10.18.