2020. szeptember 1., kedd

DÉLELŐTT | 
Az igaz próféták szóljanak!

Igehely: Jer 23:23-24,10; Kulcsige: Jer 23:28 „Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán! Mi köze a szalmának a tiszta búzához? – így szól az Úr.”

Hamis próféták tevékenykedtek Isten népe között, akik úgy állították be mondanivalójukat, mint amelyek az Úrtól vannak. Különféle álmokról beszéltek, amelyek magyarázatával a népet nem közelebb vitték Istenhez, hanem távolabb. Ezek légből kapott beszédek voltak. Isten igéjéhez mérve olyan volt az üzenetük, mint a szalma: könnyű, értéktelen és szemétre való.

Egyedül Isten tiszta igéje az, ami kétélű kardként hatol az emberi szívbe. Semmi más nem képes az embert Istenhez és Isten útján vezetni, csak az egyenes és az Úrtól származó szó. Napjainkban sokan vannak, akik az előbb említett hamis prófétákhoz hasonlóan nem a tiszta igét hirdetik, hanem olyan gondolatokat, amelyekre az emberek inkább odafordítják a fülüket. Sajnos, sok keresztyén belekerül a csapdába, és megelégednek jól csengő gondolatokkal, miközben a Szentírást hanyagolják. Legyünk olyan hívő emberek, akik ragaszkodnak az igéhez, valamint legyünk azok, akik hirdetjük Isten tiszta igéjét.

Mivel igazolták mondanivalójukat a hamis próféták, amikor üzeneteket adtak át a népnek?

Mit jelent igazán hirdetni Isten igéjét?

János Csaba

DÉLUTÁN | 

Egybeszerkesztve Isten által!

Igehely: Mk 10:1-12 Kulcsige: Mk 10:9 „Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.”

A farizeusok folyamatosan azon igyekeztek, hogy Jézus Krisztust valahogy csapdába ejtsék. Ezért olyan kérdéseket tettek fel neki, amelyek megosztóak volt az akkori gondolkodásban. Az igében olvasható kérdés a házasság témáját érinti, pontosabban az elválás témáját: Szabad-e? Ezzel a kérdéssel arra törekedtek, hogy kiskaput találjanak az isteni törvény megszegésére. Okot akartak találni arra is, hogy az emberek megbotránkozzanak Krisztus szavában.

A mai modern társadalom a házasságra egyre inkább úgy tekint, mint valami idejét múlt gyakorlatra. Az emberek legtöbbször csak okot akarnak találni az elválásra, vagy a házasság nélküli kapcsolatra. Nem veszik figyelembe azt, hogy mennyire eltérnek az isteni rendtől. Az Úr Isten rendelése szerint a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre. A házasság Isten szerinti intézményében nem szerepelt az elválás gondolata, mert amit Isten egybeszerkesztett, azt embernek nincs joga szétválasztani. Tekintsünk a házasságra tisztelettel, megbecsüléssel, úgy, mint ami Isten akaratából jött létre. Képviseljük az isteni rendet és értéket a házasságunk mindennapjaiban!

János Csaba

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt meg­töl­tünk, azt cél­lal tesszük. Is­mer­jük a bib­li­ai képet: van­nak tisz­tes­ség­re való edé­nyek, és van­nak mást célt szol­gá­ló edé­nyek. Ben­nün­ket az Isten tisz­tes­ség­re ren­delt, de tö­ré­keny cse­rép­edé­nyek va­gyunk. Ám azt ol­vas­suk, hogy ez kin­cset rejt ma­gá­ban: „Ez a kin­csünk pedig cse­rép­edé­nyek­ben van” (2Kor 4:7). Tehát mind­nyá­jun­kat jó és nemes célra te­rem­tett a nagy Al­ko­tó! Vi­szont a te­remt­mény en­ge­det­len­ség miatt el­tor­zult és lá­za­dó­vá, vak­me­rő­vé vált. Új­já­te­rem­tő mun­ká­ja által Ő képes újra hasz­nos edénnyé ala­kí­ta­ni min­ket!