2021. december 24., péntek

DÉLELŐTT | 
Boldog, aki elhitte az ígéretet

Igehely: Lk 1:39-45; Kulcsige: Lk 1:45 „Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.”

Mai igénk két kismama találkozását mutatja be: Máriáét és Erzsébetét. Férfiként és édesapaként soha nem fogom tudni átérezni, hogy milyen az, amikor két kismama találkozik egymással és megbeszélik egymással tapasztalataikat. Nekünk, férfiaknak ugyanis még elképzelni is nehéz, hogy milyen az, amikor egy másik élet fejlődik szép lassan valakinek a szíve alatt. Erről csak az édesanyák tudnak beszélni.

Mária és Erzsébet azonban nem holmi mindennapi problémákról beszélgettek egymással kismamaként. Találkozásuk alkalmat szolgáltatott arra, hogy áldják és magasztalják az Urat. Mi is volt ennek a titka? Az, hogy a személyes megtapasztalást megelőzően, minden kétséget kizáróan elhitték, hogy Isten beváltja ígéretét és Megváltót küld e bűnös emberiség számára.

Hadd legyen igaz ránk nézve is, hogy boldogok vagyunk, mert hiszünk Isten ígéreteinek megvalósulásában. Szentlélekkel teljes élettel hadd áldhassuk és magasztalhassuk az Urat, bizonyságot téve hitünkről, és erősítve mások hitét is.

Miről szoktál beszélni az emberekkel, amikor találkozol velük? Kiknek tehetnél bizonyságot az ünnepen Jézus Krisztusba vetett hitedről?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Immánuel, velünk az Isten

Igehely: Mt 1:18–25; Kulcsige: Mt 1:23 „«Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd» – ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

A bibliai korban fontos szerepe volt a névadásnak. A név egy személy lényegi sajátosságainak az összefoglalását jelentette. Megváltónk esetében is kijelenthetjük, hogy földi életének teljességét összefoglalták nevei. Az angyali útmutatás éppen ezért volt olyan fontos: Isten Fia földi formájában is olyan nevet kellett viseljen, amely meghatározta földi életének a programját.

Még az sem véletlen, hogy az angyal Józsefet Dávid fiaként szólította meg. Habár József csak nevelőapja volt Megváltónknak, a Megváltót is, József törvényes fiaként, ugyancsak Dávid fiának nevezték földi élete során. Az pedig teljesen világos az angyali útmutatásban, hogy az emberi testet magára öltő Isten Fiát Jézusnak kellett nevezni, hiszen azért öltött testet, hogy a megváltás munkáját elvégezze, és ezáltal mi Isten közelségébe kerüljünk.

Karácsony szentestéjén melengesse szívünket az a tudat, hogy Jézus Krisztusban az Immánuel jött el hozzánk. Hiszen Ő maga ígérte, hogy velünk van minden nap, a világ végezetéig. (Mt 28:20) Sőt, nemcsak földi életünk során tapasztalhatjuk meg, hogy velünk az Isten, hanem a mennyei Jeruzsálemben is, ahol majd Istennel fogunk lakni örökkön örökké. (Jel 21:3)

Horváth Ferenc

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 19:1–6 Kulcsige: 2Krón 19:3 „Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” – jelenti ki Sámuel prófétának az Úr (1Sám 16:7). Isten látja, ami a szívben van: látja a rosszat, de azt a kis jót is: „Bár volt benned valami jó is… állhatatos szívvel kerested az Istent” (3.v.). Jósáfát azt terjesztette, amit érdemes volt, mert ezáltal munkálta Isten akaratát, és a megtérést szorgalmazta. Újra és újra kiment a nép közé. A lelki élet csak helyes rendtartással, jó tanáccsal, Isten nevében működik jól. Jósáfát megtérítette a korabeli embereket, őseik Istenéhez terelte szívüket.