Igehely: Mk 8:22-26; Kulcsige: Mk 8:25 „Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. ”
Jézus és tanítványai új helyre érkeznek. Ismét egy beteget hoznak elé, kérve, hogy érintse őt. Ezúttal egy vakot. Jézus, akárcsak a süketet, kivezeti őt is a tömegből, a faluból. Ugyanaz a módszer is: a beteg testrészre köpve, ráteszi a kezét. Majd a csoda után megparancsolja a gyógyultnak, hogy tartsa titokban a történteket. A hasonlóság a süket meggyógyításával (7:31-37) nem véletlen. A két csoda ugyanazt a célt szolgálja: rámutatni Jézusra, mint Messiásra. Annak a beteljesedése ez, amiről Ézsaiás beszélt (35:4-5), hogy Isten maga jön megszabadítani népét, s „akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak.” Jézus eljött, mint Isten Fia, hogy megszabadítsa az övéit. Eljött, hogy kivonja őket a hitetlenségből: a sötétségből az Ő csodálatos világosságára vigye át őket.
Ám Jézus ezúttal rendhagyó módon gyógyít, ahogyan soha máskor: két fázisban. Nem ráparancsol a vakra, hogy lásson, nem jelenti ki, hogy meggyógyult, hanem kérdezi: „Látsz-e valamit?” A vak még nem látott tisztán, tévesen észlelte a valóságot. Szükség volt egy újbóli érintésre ahhoz, hogy meggyógyuljon.
Talán nem tudta volna azonnal meggyógyítani őt? Szó sincs róla! A válasz az előző versekben keresendő (13-21.). Jézus rávilágít tanítványai állapotára: „Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? (…) Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok?” A vak meggyógyításának módja annak példázása volt, hogy noha a tanítványokat érintette Jézus személye és tettei, még mindig nem látnak tisztán. Azt a folyamatot mutatja be, ahogyan eljutnak a nemértéstől, a félreértésen át a megértésig. Még mindig szükségük van újabb érintésre, amíg eljutnak a tisztánlátásra.
Jézus eljött, hogy ahogyan hajdanán Izráelt Egyiptomból, a vakot és a süketnémát a sokaságból, úgy minket is kivezessen a hitetlenségből a vele való személyes kapcsolatra. Kivezetett, hogy meggyógyítson, megnyitva szemünket és fülünket, hogy igazságban és világosságban járjunk.
Mennyire látod tisztán, hogy kicsoda Jézus, és hogy miért jött el? Kéred-e, hogy Igéjén keresztül Lelke által megérintsen?
Zsemlye Alfréd
Adjunk hálát, amiért az Úr nem adja fel megmentésünk szándékát! – Jer 31:20
A vezető és a bűn – 2Kir 17:6-23 (2Kir 17:13)
Az engedetlen próféta menekülése
Igehely: Jón 1:1–16; Kulcsige: Jón 1:10 „Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől menekül – mert Jónás elmondta nekik –, és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?”
Először a 2Kir 14:25-ben találkozunk Jónással, Amittaj fiával. A Gat-Héferből, Zebulon földjéről származó próféta megjövendöli, hogy II. Jeroboám, izráeli király által ad Isten szabadulást az országnak. Ezt a Jónást küldi Isten Ninivébe, az Asszír Birodalom fővárosába. A birodalom, a kor nagyhatalma, brutalitásáról volt híres, amellyel sanyargatta és pusztította a környező népeket, így Izráelt is. Így emberileg érthető a hazaszerető próféta ellenszenve. Ám Istennek más terve volt. A Kr.e. 8. századi történet ránk maradt, hogy tanuljunk belőle.
Először is: az élő Isten elől nem lehet elmenekülni. Mondogatják az emberek, hogy senki sem kerülheti el a sorsát. S ha a sors alatt nem személytelen végzetet értünk, hanem Isten végzését és tervét, akkor valóban igaz. Az Úr tanácsa megáll, s az embernek nehéz az ösztöke ellen rugódoznia. Ahogy Jónás, úgy más sem menekülhet el a rá bízott felelősség elől. Ahogy a hajósok, úgy más sem menekülhet a bűn következményének a megoldásáért máshoz. S ahogyan Ninive, úgy senki sem menekülhet el az isteni felelősségre vonás elől. Nem lehet menekülni az Isten elől, s végül ki kell mondani, amit a hajósok: „Uram, azt teszed, amit akarsz!”
Másodszor: Isten irgalmas azokhoz, akik nem elmenekülnek előle, hanem hozzá menekülnek. Megkegyelmez a bűnbánó prófétának, a magukat megadó hajósoknak és egy megalázkodó népnek. Mert könyörülő Isten Ő. „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.”
Harmadszor pedig: Isten nemcsak Izráel, hanem az egész föld Istene. Isten, aki megszánta Jeruzsálemet, ugyanaz, mint aki Ninivét szánta. Aki hajdanán sírt Jeruzsálem felett, ugyanúgy bánkódik a világ többi városa felett is az elveszettekért. S talán, ahogy Jónásnak, úgy nekünk is néha elfogadhatatlannak tűnik, hogy Isten nemcsak a jóknak, de a gonoszoknak, a másokat sanyargatóknak, a jelen Ninivéinek is hirdetni akarja kegyelmét. De Isten az egész Föld Istene, s „bántja Őt, ki népeket teremtett, hogy bárki éjben, bűnben vesszen el”.
Zsemlye Alfréd
