2021. június 17., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Kitartani hitben Isten mellett

Igehely: Zsid 11:23-29; Kulcsige: Zsid 11:27 „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent.”

A Zsidókhoz írt levél írója serkentő példákat tár elénk a hitben való kitartásra. A hithősök nem csak hogy példák előttünk a kezdésben, hanem az élet befejezésében is. Hogyan válhat valaki hőssé, ha nem nyeri meg a végső csatát? Ábrahám, Jákób, Mózes, Dávid, Sámuel és még sokan mások úgy példák előttünk, hogy hitben kezdték és hitben is végezték. Mózest hit által rejtegették szülei még akkor is, amikor fogalmuk sem volt Isten tervéről. Mózes hit által utasította vissza az Egyiptom kínálta bűnös lehetőségeket és neveltetéséből származó előnyöket. Kész volt Krisztus gyalázatát felvenni olyan értelemben, hogy Isten népével azonosult, azoknak szenvedéseiben is. Hit által hagyta ott Egyiptomot és engedelmeskedett Isten parancsainak úgy, mintha Istent maga előtt látta volna. Elrendelni a páskát, az öldöklő angyal miatt, majd felelősséget vállalni egy népért és a tenger felé vezetni, hogy majd Isten kettéválasztja a vizet és a nép átkel rajta, nagy hitet és bátorságot követelt. Mi ennek a titka? A kitartó hit. Jól csak úgy lehet zárni az életet, ha hiszünk végig Istenben. Ha Mózes nehezebb próbákat kiállt, te miért kételkedsz?

Pap Benjámin Roland

DÉLUTÁN | 

Sóvárgás az Úr háza iránt

Igehely: Zsolt 84:1–13; Kulcsige: Zsolt 84:3 „Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez.”

A ma keresztyéne számára már nem ugyanazt jelenti az Úr háza, mint az ószövetségi izraelita számára a Templom. Az újszövetségi korban a Templom faragott kövek helyett „élő kövekből” épül. A fizikai építmény helyét átvette a „lelki házzá” felépülő szentek közössége. Mindezt elmondva a hely, ahova összegyűl a közösség mégis fontos számunkra. Hiszen ez az a hely, ahol találkozunk testvéreinkkel, és ahol együtt keressük, szolgáljuk és imádjuk Istent.

S mikor arról beszélünk, hogy sóvárgunk az Úr háza után, lényegében az a kérdés: Sóvárgunk-e azután, hogy testvéreinkkel egységben dicsőítsük Istent? Vágyunk-e azután, hogy közösen könyörögjünk az Úrhoz, mint hajdanán Péterért tették Mária házában? Vágyunk-e betelni Isten Lelkének áldásaival, mint hajdanán a tanítványok a felházban? Magyarán, vágyunk-e ott lenni, ahol az Isten népe összegyűl, hogy közösségben legyenek egymással és Megváltójukkal? Többre becsüljek-e mindennél a közösséget, ahol Mindenható Istenünket magasztalják?

Zsemlye Alfréd

 Napi áhítat

Igehely: Mt 22:15–22; Kulcsige: Mt 22:21 „Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!”

Heti sorozatunkban nyomon követhettük az ellentétet, ami a krisztusi és a farizeusi gondolkodás között fennállt. Ezek a vezetők, akik a hit és az üdvösség útjának őrei kellett volna, hogy legyenek, valójában gyümölcstelen fügefák, engedetlen fiak és gonosz szőlőmunkások voltak. Egy újabb ravasz csellel próbálják lejáratni Jézust, hogy saját tekintélyüket védjék. A vége az lett, hogy saját csapdájukba estek, és önmagukat járatták le. Annyira megszégyenültek, hogy többet kérdezni sem mertek (22:46).