2021. június 7., hétfő

DÉLELŐTT | 
A munka kiváltság és felelősség

Igehely: 1Móz 1:26-31; Kulcsige: 1Móz 1:28 „Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!”

Isten az embert nem tétlenségre, nem csak elmélkedésre, hanem tevékeny, gyümölcsöző életre alkotta meg, aminek szerves része a mindennapi munka. Olvasva a teremtés első könyvének verseit, megfigyelhetjük a változást, amely a „teremté őt” és a „teremté őket” között van. Jóllehet az asszony alkotásáról csak a következő fejezet számol be, itt azt találjuk, hogy Isten őket áldja meg, és nekik adja az egész föld uralmát. Az áldást ketten kapták. Éva Ádámban kapta az összes áldást, de ez fordítva is igaz volt. Az áldáshoz hozzátartozott a munka öröme és kiváltsága is, amit Isten kettőjükre bízott.

Annyi szép és jó dologban van része az embernek, ami nagy kiváltság, de egyben felelősség is. Mindent, amit teszünk, amit alkotunk és elvégzünk a tevékenységeink által, úgy kell végeznünk, mint Istentől kapott megbízást. Érte dolgozunk, és neki tartozunk elszámolással.

Minden munka, amit életünk és családunk fenntartásáért, és mások megsegítéséért végzünk, az mind magasztos. Nincs felsőbbrendű vagy alacsonyabb rendű, hanem csak szeretettel, Isten dicsőségére végzett munka van.

Rusu Sándor

DÉLUTÁN | 

Színből vagy szívből?

Igehely: Fil 1:12–18; Kulcsige: Fil 1:18 „De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.”

Az apostol a börtönből küldte Filippibe a levelet, miközben testőrök vigyáztak rá. Minden szavát hallották. Lám, az apostol fogsága is alkalom a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételre, mert a testőrségből is sokan rákérdeztek arra, amiről írt (12-13v.). Akik meglátogatták az apostolt, és észlelték, hogy Pál fogsága is az evangélium ügyét szolgálja, még több bizalmat merítettek, és bátrabban szólták Isten igéjét (14.v.). Persze, akkor is sokféle lélekből szólt az evangélium, sajnos, ma sincs ez másképp. Voltak, akik az apostol tekintélyét, népszerűségét akarták megtörni azáltal, ahogy hirdették Krisztust. Ma is vannak, akik irigységből, versengésből, önzésből, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, akik az Urat emlegetve önmaguk érdekeit és dicsőségét szolgálják (15-17v.). Pál azonban nem féltékeny, sőt kinyilvánítja, hogy ha akár színből, akár szívből, de Jézus Krisztust hirdetik, ő annak örül (18.v.).

Milyen áldott idők voltak azok, hiszen a legnyomorúságosabb és legínségesebb körülményeket is az evangélium javára fordította az Úr! Vajon ma milyen időket élünk? Hirdetjük a Krisztust? Valójában Őt hirdetjük? Bátran hirdetjük? Tiszta szívvel hirdetjük? Szenvedést is vállalnánk az ügyért?

Rusu Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Mt 18:23–31 Kulcsige: Mt 18:29 „Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: «Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked.»”

Az Úr Jézus példázatában szereplő 10 000 talentummal adós szolga türelmet kért, és megbocsátást kapott. Ő viszont a száz dénárral adós szolgatársát számonkérte, és nem tudott rajta könyörülni. A legszomorúbb ebben a példázatban, hogy nem mérte fel, és nem értette meg ez az első szolga, hogy mit jelent a kegyelem. Ha megértette volna, milyen nagy kegyelmet kapott, ő is könyörületes tudott volna lenni szolgatársához. Így eljátszotta a neki ígért kegyelmet, és végül bűnhődnie kellett (Mt 18:34).