2021. november 5., péntek

DÉLELŐTT | 
Az ötödik trombitaszó

Igehely: Jel 9:1-12; Kulcsige: Jel 9:6 „Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de a halál elfut előlük.”

A második vers szerint a megbízott megnyitotta az alvilág mélységét. Ez Isten ítéletének egy jelentős mozzanata. „…sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom…” (3v.) Azonban csak azt tehettek, amit Isten megengedett, mert Isten az, aki megszabja az ítélet területét, mértékét és korlátait. „És megmondaték nékik…” Ebben az esetben azok az emberek szenvednek, akik Istennek ellenségei voltak, akik Sátánnak szolgáltak és akiken nincs rajta az Isten pecsétje (4v.). Most lelepleződik a Sátán gonoszsága és nyilvánvalóvá lesz azok előtt is, akik neki szolgáltak. Pedig azt gondolták, hogy jó szándékkal van irántuk (Jel 13:17).

Ebben az igerészben úgy olvasható, hogy a szenvedés miatt az emberek keresni fogják a halált, de nem találják (6. v.). Ez rettenetes szenvedésre utal, ami nyilvánvalóvá lesz. Azért rettenetes, mert nem lehet megsemmisülni, sem elrejtőzni, sőt, visszaút sincs. ,,…kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük.” (6.v.) Adj hálát ezen a mai napon, ha te már Isten kegyelméből gyermeke lettél és kérd az Ő megtartó kegyelmét! Mit vált ki belőled az a tudat, hogy te már Istenhez tartozol?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

Engedelmesség hit által

Igehely: Zsid 11:13–19; Kulcsige: Zsid 11:17 „Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta”

Ha valakiről el lehet mondani, hogy állhatatosan hitt Istenben, akkor Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról mindenképpen (Zsid 11:8-12). Kitartóan hitték, hogy amit Isten mond, az valóban megtörténik, amikor Ő azt jónak látja (13. v.).

Ábrahámról elmondható az is, hogy hit által kész volt Istennek engedelmeskedni. Amikor már megkapta hit által Izsákot, Isten azt kérte tőle, hogy áldozza fel. Mózes első könyvének 22. részében részletesen le van írva Ábrahám kitartó engedelmessége, amit végig a hite táplált. Ábrahám kész volt ennek a megdöbbentő kérésnek is engedelmeskedni. Hitte azt, hogy ha feláldozza Izsákot, Isten életre keltheti őt a halálból, hiszen azt ígérte, hogy általa nyer áldást a föld minden népe (1Móz 12:2-3; Zsid 11:18).

Kérjük mi is Istentől ennek a hitnek az engedelmességét, amely nem mentegetőzik és nem alkudozik, hanem csak egyszerűen bízik Istenben. Uram, add nekünk is ezt a hit általi engedelmességet, hogy ezáltal is a Te dicsőségedre tudjunk élni életünk minden napján!

Tóth Róbert

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!