2022. január 19., szerda

DÉLELŐTT | 
Mit, mikor szabad megtenni?

Igehely: Lk 6:1-5; Kulcsige: Lk 6:5 „És kijelentette nekik: Az Emberfia ura a szombatnak.”

Egy vasárnap délelőtt a szüleim (nem hívők), átutazóban voltak Brassóban, ahol akkor még egyetemre jártam. Én azon a hétvégén nem mentem haza, és azt terveztem, hogy délelőtt megyek gyülekezetbe. De ez azt jelentette, hogy nem tudok találkozni a szüleimmel, és nem tudják ideadni az ételt, amit készítettek. Szorult helyzetben voltam: a szabály azt mondja, hogy kell mennem istentiszteletre, másfelől a szüleim kedvesek, ételt hoznak nekem, én meg nem fogadom őket. Végül úgy döntöttem, hogy imaházba megyek. A szüleim megbántódva máshol hagyták az ételt, hogy majd onnan vegyem el. Úgy látom most, hogy nem a Lélek vezetése szerint jártam el, mert ebben az esetben inkább a szüleimmel kellett volna találkoznom.

„Az Emberfia ura a szombatnak.” Tehát Jézus határozza meg, hogyan kell megtartani a szombatot. Jézus szavai szerint, és a Dávid életéből hozott példa alapján is lehetnek olyan helyzetek, amikor nem bűn áthágni bizonyos jó szabályokat, szokásokat stb. De mit, mikor szabad megtenni? Erre nincs recept, de egy dolog biztos: Krisztus uralma alatt cselekedve lépjünk át szabályokat, törvényeket. Pál apostol ezt így írja: „Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt” (Gal 5:18).

Albu Levente

DÉLUTÁN | 

A kegyelem népe

Igehely: 1Pt 2:9-10; Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

A kegyelem népe vagyunk, mert irgalomban és kegyelemben részesültünk. Minden hívő, a tékozló fiúhoz hasonlóan, érdemtelenül lett Isten gyermekévé. Krisztus érdeme alapján lettünk elfogadva és befogadva. De ha a kegyelem népe vagyunk, nekünk is kegyelmet kell tanúsítanunk mások felé, ahogyan Isten is kegyelmes volt hozzánk. Sőt, sokszor Isten rajtunk keresztül árasztja ki irgalmát és kegyelmét mások felé. Aki nem tud megbocsátani, az nem érti eléggé, hogy ő is kegyelemben részesült.

A nem hívők sokat vétkeznek, és sokszor megbántanak, de van úgy, hogy a hívők is. Ilyen helyzetekben illik-e rám az, hogy a kegyelem népéhez tartozom? Az irgalmas és kegyelmes viszonyulás nem azt jelenti, hogy kiszolgáltatom magamat a bántásoknak, de azt jelenti, hogy nem viselkedem elutasítóan. Felállíthatok határokat a bántó személlyel szemben, néha erre szükség is van, de késznek kell lennem megbocsátani. Nem kell feltétlenül jó barátnak lennem azzal, aki vétkezett (ellenem), de a szívemben nem kéne iránta rosszindulatnak vagy keserűségnek lennie. A bűnt bűnnek kell neveznem másoknál, de saját bűneim tudatában, alázattal kell beszélnem mások bűnéről.

Ebben az időszakban ki felé kellene irgalmat és kegyelmet tanúsítanod?

Albu Levente

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 19:1–6 Kulcsige: 2Krón 19:3 „Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” – jelenti ki Sámuel prófétának az Úr (1Sám 16:7). Isten látja, ami a szívben van: látja a rosszat, de azt a kis jót is: „Bár volt benned valami jó is… állhatatos szívvel kerested az Istent” (3.v.). Jósáfát azt terjesztette, amit érdemes volt, mert ezáltal munkálta Isten akaratát, és a megtérést szorgalmazta. Újra és újra kiment a nép közé. A lelki élet csak helyes rendtartással, jó tanáccsal, Isten nevében működik jól. Jósáfát megtérítette a korabeli embereket, őseik Istenéhez terelte szívüket.