2022. január 21., péntek

DÉLELŐTT | 
Kiválasztotta őket

Igehely: Lk 6:12-16; Kulcsige: Lk 6:13 „Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett.”

Jézus kiválasztotta a tizenkettőt, hogy apostolai legyenek. Ez nagy kiváltság volt, de nem a nagyszerű képességeik és érdemeik, vagy akár bölcsességük alapján választotta ki őket Jézus, hanem az Atya vezetése alatt – amit az imában átvirrasztott éjszaka sejtet. Talán egyesek azt gondolták, hogy érdemeik alapján választotta őket apostolokul. Azonban tanítványságuk alatt sok helyzetben szembesültek alkalmatlanságukkal. Megtanulhatták az alázat leckéjét, hogy csak Isten kegyelme által lehetnek alkalmasak a szolgálatra.

Nem olvassuk, hogy a többi tanítvány zúgolódott volna amiatt, hogy őket nem választotta ki apostolságra. Rájuk más szolgálatot bízott. A pünkösd utáni egyházban sok más szolgálat volt az apostoli szolgálaton kívül. Ha Isten kiválaszt valakit egy olyan szolgálatra, amit magunknak szerettünk volna, ne irigykedjünk, mert Isten mindenkire kész rábízni olyan szolgálatot, ami pontosan neki való.

Vizsgáljuk meg szívünket, vajon nem fuvalkodtunk fel amiatt, hogy az Úr valamilyen szolgálatra kiválasztott minket? Vagy esetleg nem estünk az irigység kelepcéjébe amiatt, hogy más kapott meg egy bizonyos szolgálatot? Ne felejtsük: szolgálatokról van szó, nem hatalomgyakorlásról.

Albu Levente

DÉLUTÁN | 

Az ígéret fiai

Igehely: ApCsel 2:36-40; Kulcsige: ApCsel 2:39 „Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.”

Nekünk is szól az ígéret a Szentlélek ajándékáról, valamint sok más ígéret a Bibliából, úgyhogy bátran állíthatjuk: az ígéret fiai vagyunk. A nagy kérdés nem az, hogy vannak-e Istennek ígéretei számunkra, hanem az, hogy készek vagyunk-e magunkévá tenni azokat hit által. Például a Szentlélek jelenlétét és erejét sem érezzük mindig, de hit által akkor is tényként fogadhatjuk el. Ha készek vagyunk hit által ráállni Isten ígéreteire, akkor Péter szerint isteni természet részeseivé válunk, és megmenekülünk a pusztulástól, ami a világban van (2Pt 1:4). Nem mindegy tehát, hogy Isten ígéreteiben bízunk-e, vagy nem!

Lehet, éppen most vagy olyan helyzetben, amikor gyengének érzed magad, szükséged van a Szentlélek erejére, bölcsességére. Lehet, hogy olyan feladat vagy kihívás előtt állsz, amit nem tudsz véghezvinni a magad erejéből, csak a Szentlélek által. Mi a teendő ilyenkor? El kell hinned, hogy a Szentlélek neked is adatott, és ennek megfelelően kell cselekedned – mert a hit cselekedet nélkül nem igazi hit (Jak 2:17). Tedd meg azt, amit Isten akarata szerint meg kell tenned, hozz lelki döntéseket, még ha emberileg nehéznek is tűnnek, mert Isten Lelke veled lesz, és győzelemre vezet.

Albu Levente

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!