2022. január 6., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Jézus is megkeresztelkedett

Igehely: Lk 3:21-22; Kulcsige: Lk 3:21 „Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég.”

A János igehirdetését hallgató, körülötte tolongó sokaságból messziről kitűnik Jézus alakja. Ő más, mint a sokaság. Neki nincs szüksége megtérésre, arra sem, hogy megváltozott életét bemerítkezéssel pecsételje meg. Testet öltve azonban hasonló lett hozzánk, kísértést szenvedett, kivéve a bűnt (Zsid 4:15). Az engedelmességben, alázatban is példát mutatott, s engedelmességét a Szentháromság jelenléte pecsételte meg, amely példa nélküli volt az addig bemerítkezettek esetében. Krisztus beállt bűntelenként a bűnösök sorába. Isten jelenléte, a mennyei hang, s a galamb formájában leszálló Szentlélek mégis rámutat különleges voltára, küldetésére, kiemeli Őt a többiek közül.

Magunkra gondolva: hadd legyenek a gyülekezeteinkben sorra kerülő bemerítések az igazi életváltozás, Isten iránti engedelmesség elpecsételései. Hadd igazolhassa vissza Isten Szentlelke – békességet adó jelenléte által – szívünk engedelmességét, nemcsak a bemerítkezésben, hanem életünk folyamán, lépésről-lépésre.

Milyen emlékeket idéz fel benned bemerítkezésed? Miben kéri Isten jelenleg engedelmességedet?

Vékás Benjámin

DÉLUTÁN | 

A Seregek Ura veled van!

Igehely: Józs 5:13-15; Kulcsige: Józs 5:14a „Az pedig így felelt: Nem, én az Úr seregének a vezére vagyok; éppen most érkeztem.”

Isten népe átkel a Jordánon. Körülmetélik a pusztában született nemzedéket, megünneplik a páskát. Megszűnik a manna. Lelkileg is, fizikailag is lezárul egy korszak, ami egy új fejezet kezdetét jelentette. Isten vezetni akarja őket a honfoglalásban, hisz Jerikó határán vannak. Józsuénak azonban még mindig szüksége van a bátorításra.

Ekkor jelenik meg az ismeretlen férfi kivont karddal, a harc, a hatalom jelképével a kezében. Az Úr seregének a vezére ő, aki fölötte áll Izráelnek, Jerikónak, de a harcnak is. Jelenlétével bátorítja Józsuét. Jelenlétében viszont nem lehet akárhogy viselkedni. Akárcsak bő 40 évvel korábban Mózes felé, most Józsué felé is elhangzik a felhívás, hogy oldja le saruit, kifejezve ezzel alázatát és hódolatát Isten előtt.

Nekünk is szükségünk van arra, hogy Isten jelenlétét tapasztaljuk meg a harcainkban. Sokszor szembesülünk erőnket meghaladó helyzetekkel. Nincs az a földi sereg, hatalom, vagy gond, amely fölött ne lenne hatalma a Seregek Urának! Jó hír az, hogy Ő ma is kész gyermekeit bátorítani az úton, tovább vezetni, ha elakadtunk. Hála neki!

Vékás Benjámin

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt megtöltünk, azt céllal tesszük. Ismerjük a bibliai képet: vannak tisztességre való edények, és vannak mást célt szolgáló edények. Bennünket az Isten tisztességre rendelt, de törékeny cserépedények vagyunk. Ám azt olvassuk, hogy ez kincset rejt magában: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Kor 4:7). Tehát mindnyájunkat jó és nemes célra teremtett a nagy Alkotó! Viszont a teremtmény engedetlenség miatt eltorzult és lázadóvá, vakmerővé vált. Újjáteremtő munkája által Ő képes újra hasznos edénnyé alakítani minket!