2022. március 14., hétfő

DÉLELŐTT | 
Urukra váró szolgák

Igehely: Lk 12:35-40; Kulcsige: Lk 12:36 „Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.”

Ebben a szakaszban az Úr Jézus arról tanít, hogy a tanítványok legyenek hasonlatosak a példázatbeli szolgához, aki várta Urát. A felövezett derekak és meggyújtott lámpások jelzik, hogy milyen a helyes várakozás: legyenek szolgálatra készek, és szolgáljanak. A mai tanítványnak is szolgálva kell várnia Urát, végeznie azt, amit rábízott gazdája, betöltenie küldetését. Legyen mindig szolgálatkész. A meggyújtott lámpás jelzi a Krisztusban kapott új életet is, amely látható mindenki előtt. A Krisztusról bizonyságot tevő élet tartalmas élet. Ez is hozzátartozik a várakozáshoz.

Tehát szolgálni és Krisztusra mutatni – ez része a helyes várakozásnak. Mivel nem tudja senki sem a napot, sem az órát, amikor eljön másodszor az Úr Jézus, ezért vigyázni kell, és készen lenni. Boldog az a szolga, akit Ura szolgálatban talál, amikor majd megjön. A jutalom az lesz a példázat szerint, hogy a megjövő gazda szolgálni fog feléjük. A mai tanítvány jutalma sem marad el. Lásd a Jn 12:26-ot!

Milyen szolgálattal bízott meg téged Krisztus? Mi akadályozza, és mi könnyíti meg, hogy Krisztusra mutass?

Kelemen Szabolcs

DÉLUTÁN | 

Gonosz terv bosszúállás céljából

Igehely: 1Móz 4:1-8; Kulcsige: 1Móz 4:8 „Ezután azt mondta Kain a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta.”

Ebben az igeszakaszban Kain és Ábel ajándékot visz Istennek. Mindegyik a maga foglalkozása szerint ad. Isten az, aki a szíveket vizsgálja, és Ő látja, kiben milyen indíték és szándék van. Mi nem látunk bele egymás szívébe úgy, mint Isten. Ő tudja csak, hogy ki mennyire őszinte. Isten elfogadta az Ábel ajándékát, de a Kainéra nem tekintett. Ezért Kain haragra gerjedt, és lecsüggesztette a fejét. Megharagudott Ábelre is, és gonosz tervet eszelt ki, hogy megölje testvérét.

Isten beszélt Kainnal, megkérdezte tőle, hogy miért gerjedt haragra, hisz, ha jót cselekszik, emelt fővel járhat. Ha rosszat cselekszik, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reá van vágyódása, de uralkodjon rajta. Isten látta, milyen a Kain szíve, és arra késztette, hogy uralkodjon a bűn felett. Sajnos, Kain nem gondolkodott, végrehajtotta gonosz tervét Ábelen, megölte őt gyűlöletből, bosszúból. Ha valaki haragszik a másikra, és gyűlöli őt, Jézus szerint vétkezik a „Ne ölj!” – parancsolat ellen.

A megoldás az, ha csírájában készek vagyunk megállítani a haragot, gyűlöletet, és Krisztushoz menekülünk segítségért. Van olyan ember, akire haragszol, vagy akit gyűlölsz? Bocsáss meg neki!

Kelemen Szabolcs

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?