2022. szeptember 23., péntek

DÉLELŐTT | 
Az önként jelentkezők áldást kapnak

Igehely: Neh 11:1-9; Kulcsige: Neh 11:2 „Mindazokat, akik önként vállalták, hogy Jeruzsálemben telepszenek le, áldotta a nép.”

Benépesíteni Jeruzsálemet. Nem gondolom, hogy ez a szakasz azt üzenné számunkra, hogy költözzünk az izraeli városba. Még csak azt sem, hogy a mennyei Jeruzsálembe önként költözők és azt benépesítők áldásáról beszélne. Mindamellett, hogy törekednünk kell azon munkálkodni, hogy benépesítsük a mennyek országát Isten segítségével. Ebben az Igében azonban sokkal inkább olyanokról van szó, akik többet vállaltak az Úrért és az ő országáért. Olyanokért, akik készek feladni valamit a mennyek országáért: kényelmet, időt, anyagiakat, akár az otthonukat is. Azok áldásáról van itt szó, akik önként vállalnak valami olyat, amit más nem. S ez lehet valóban egy fizikai otthon elhagyása, hogy olyan helyre költözzenek, ahol a misszió, a lelki munka segítségre, munkásokra szorul. Vagy akár egy egész életvitel feladása, hogy valaki teljes időben Istennek szolgáljon. Önként vállalva ez áldozatot, amely áldást hoz, annak is, aki teszi, annak is, aki felé teszi. A Mt 19:29 fényében te mit vállalnál az Úrért?

Zsemlye Alfréd

DÉLUTÁN | 

Tenyerembe véstelek

Igehely: Ézs 49:14-26; Kulcsige: Ézs 49:16 „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.”

Életünk sötét napjain talán a mi szívünkből is felfakadnak Sion szavai: „Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram!” Ám Isten, ahogyan őket, úgy minket is biztosít: „Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be!” Ez pedig egy erős kép arra, hogy illusztrálja: Isten megemlékezik az övéiről.

Ha végig nézek a kezeimen, látok hegeket, amelyeket „belevésett az élet”, s úgy hiszem ezzel nem vagyok egyedül. S azzal sem, hogy bármelyikre nézünk, meg tudjuk mondani, hogy hogyan szereztük azokat a hegeket. Melyiket okozta játék, melyiket baleset, melyiket a munka. Mert emlékszük.

Isten még jobban emlékszik. Ő nem csak „tenyerébe”, de emlékezetébe is vésett minket. Mert Krisztus szó szerint megtette értem és érted. Egy örökkévalóságra emlékeztetik ránk a kezein tátongó sebek. Ez az átszegezett két kéz nekünk az örömhír. Mert ez nem csak azt jelenti, hogy Isten nem felejt el. A „megemlékezik rólunk az Úr” azt jelenti, hogy megszabadít minket.

Zsemlye Alfréd

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!