2023. november 21., kedd

DÉLELŐTT | 
Bölcs ember kősziklára épít

Igehely: Mt 7:21-27; Kulcsige: Mt 7:24 „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.”

A Hegyi Beszéd végén olvasható ez a csodálatos példabeszéd. Ismerjük, értjük is. Átéltünk már sok vihart, tapasztaltuk, hogy igaz a példázat. Mondani nagyokat, szépeket, megnyerőeket, vagy cselekedni az Atya akaratát, nem ugyanaz. A mennyországba nem jut a csak nagyokat mondó ember. Az Urat nem tévesztik meg a szép szavak. De minket már sokszor megtévesztettek. Ne feledjük: prófétálni, ördögöt űzni, csodát tenni olyanok is tudnak, akiket Jézus nem ismer, akik nem az Övéi! Régi módszere ez lelkünk ellenségének. De jaj nekik, mert becsapják az embereket, nem Jézushoz vezetik hallgatóikat, hanem csak önmagukhoz, vagy valami máshoz. Akik homokra építkeznek, nem csoda, ha összedől a házuk. Sokféle vihar ér bennünket életünk során, Pál is figyelmeztet, őrizkedjünk a „mindenféle tanítás szelétől”, hiszen nem csak ide-oda hányódhat az ember, hanem össze is dőlhet a háza (Ef 4:14).
Hallod, olvasod, ismered az Igét, az Úr Jézus beszédeit? Azokra építetted eddig, és ezután is az életedet? Nem fog akkor összedőlni a házad, soha!

Herjeczki Géza

DÉLUTÁN | 

Aki a Fiút vallja, az Atyát tiszteli

Igehely: Jn 5:17-23; Kulcsige: Jn 5:23 „Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte.”

Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig...” A Fiú beszél az Atyáról. Más nem is teheti ezt. A Mester többször is hangsúlyozta ezt a tényt, s nem szabad elfelejtenünk. Senki sem látta az Atyát, senki sem tehet bizonyságot róla, csak a Fiú, senki sem mehet az Atyához, csak a Fiú által (Jn 14:6). Olyan sok mindent elmondott a Fiú az Atyáról – a legtöbb ilyen kinyilatkoztatást a János evangéliumában találhatunk; az Atyának mondott egyik imádságát is (Jn 17).
Sokszor beszélt a kapcsolatukról, egységükről – éppen itt is; meg is értették, hiszen azonnal meg akarták ölni ezért. Később meg is tették, de most még nem volt itt annak az ideje. Még sok mindent el kellett mondania az Atyáról – amit senki más nem tehetett volna meg. Milyen nehéz lehetett a zsidóknak tisztelni a Fiút, úgy, mint az Atyát! Nem is tudták. Mi viszont boldogan tiszteljük Jézust, a Fiút, és benne és általa az Atyát is.
Köszönöm, hogy életre keltettél, Uram, arra az életre, ami már el sem múlik! Köszönöm, hogy Uramnak mondhatlak; s hogy az Atyáról olyan sokat megértettél már velem!

Herjeczki Géza

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
14 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Krón 23:1, 29:26–30; Kulcsige: 1Krón 29:28 „És meghalt késő vénségében, betelve az élettel, gazdagsággal és dicsőséggel. Utána fia, Salamon lett a király.”

Dávid megtapasztalta, milyen jó az Úrban bízni. Személyes kapcsolata az Úrral áldássá lett, ez lett erőssége, győztessé és gazdaggá tette. Amikor nem figyelt a vezetésre, és letért az igaz ösvényről, el kellett szenvednie bűnei következményeit. De megalázkodott, és bűnbánatot tartott, ezért Isten nem vetette el őt. Megáldotta gazdagsággal is, sőt az egész Izráel naggyá és áldottá lett. Ezt az Isten dicsőségére akarta fordítani, amikor házat szeretett volna építeni neki. Bár nem Dávidot választotta az Úr, hogy a templomot felépítse, mindenben elősegítette annak építését. Az 1Krón 28.