2023. szeptember 20., szerda

DÉLELŐTT | 
Krisztusi szeretettel az egységet munkáljuk

Igehely: Fil 2:1-11; Kulcsige: Fil 2:1-2 „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.”

Ebben az igeszakaszban Pál apostol arra kéri és figyelmezteti a Filippiben élő szenteket, hogy ne csak hitvallásukban, és ne csak szóban legyen jelen a vigasztalás Krisztusban, a szeretetteljes intés, közösség a Lélekben, valamint az irgalom és könyörület, hanem a gyakorlatban is valósítsák azt meg. Akkor lesz teljes az apostol öröme, ha ezeket a szellemi értékeket a közösségben megélik, és krisztusi szeretettel az egységet munkálják. A második verstől már erről a gyakorlati megvalósításról és egységről ír: ugyanaz az akarat, ugyanaz a szeretet, ugyanaz az alázat, ugyanaz a törekvés, ugyanaz az indulat és ugyanaz az engedelmesség kell bennük meglegyen, ami Krisztus Jézusban is megvolt. Őt állítja eléjük, mint követendő példát, akire felnézhetnek. Az akadályok közül is felsorol néhányat, amelyek rombolják az egységet: önzés, dicsőségvágy, haszonlesés.
Minket is arra hív az Úr, hogy ne csak elméleti, hanem gyakorlati keresztyének legyünk. Telve van-e a szíved krisztusi szeretettel, és az egységet munkálod-e?

Kis Ottó Károly

DÉLUTÁN | 

Nyomorúságaink ellenére diadalmaskodunk

Igehely: Róm 8:35-39; Kulcsige: Róm 8:37 „De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.”

A krisztuskövetéssel itt ezen a földön szenvedés, nyomorúság és üldözés is jár. Jézus mondta, hogy „Aki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem” (Mt 16:24). A névleges vagy érdekkeresztyének lemorzsolódnak és feladják a harcot, amikor kereszthordozásról hallanak. Nem tudnak kitartani és diadalmaskodni. Akik viszont Istent igazán szeretik, azok tudják, hogy minden javukra van. Ezért bátran felvállalják a krisztuskövetéssel járó nehézségeket, sőt még az életüket sem féltik, csakhogy elvégezzék a rájuk bízott feladatot (ApCsel 20:24). Hiszik, hogy ha Isten velünk, senki sem lehet ellenünk (31.v.). Meggyőződéssel vallják, hogy senki és semmi nem választhatja el őket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban (39.v.). Krisztus által diadalmaskodnak minden nyomorúságon és szenvedésen, hiszen örök életük van.
Vizsgáld meg az életedet, hogy igazi, vagy csak névleges keresztyén vagy-e? A nehézségek ellenére győzelmes hívő életet élsz?

Kis Ottó Károly

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jn 14:12–17 Kulcsige: Jn 14:13-14 „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.”

Az Úr Jézusnak van egy különleges ígérete számunkra: hozzá fordulhatunk a kéréseinkkel. Mindazt, ami megegyezik akaratával, és amit megígért az övéinek, bátran kérhetjük az Ő nevében. Biztat, hogy kérjünk, keressünk, zörgessünk (Mt 7:7–11). Van, hogy Isten nem úgy hallgatja meg kéréseinket, ahogy mi azt szeretnénk, de mindig meghallgatja. Van, hogy nem úgy kapjuk meg, ahogy azt elgondoltuk, és nem akkor, amikor mi akartuk. De Ő jobban tudja, hogy mikor mire van szükségünk, és biztosan a javunkat akarja.