Igehely: Kol 2:16–19; Kulcsige: Kol 2:17 „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.”
Karácsony ünnepéhez közeledve jellemző legtöbbünkre a sok előkészület. Ajándékokat kell vásárolni, takarítani, sütni-főzni stb. Legyen lelki igényünk is, Isten szólhasson hozzánk, akarjunk megújulni, lelkileg megerősödni, a Szentlélek ereje töltsön be, legyen lelki növekedésünk.
Igénk éles ellentétet állít az árnyék és a valóság között. Nincs olyan külső cselekedet, ünnep, előírás, amit egy csak vallásos ember ne tudna betartani. Lehet, beletévedtél a látszatokba. Ne látszani akarjak, hanem lenni! Ne vidámnak látszani, hanem legyen bennem a Krisztus öröme, nemcsak tisztának látszani, hanem belülről a szív tisztasága jellemezzen. Az igazi szentség nem kívülről befelé hat, hanem belülről kifelé. Ez a valóságos keresztyén élet.
Ez nem azt jelenti, hogy hívő emberként nem élek önmegtagadó, fegyelmezett életet, nem mondok le sok mindenről, és nincs gondom a tisztességre az emberek előtt. De nemcsak viselkedési formaként, látszatokért, hanem mert Krisztus felragyogott az életemben.
Vizsgáljam meg, van-e nálam, ami csak külsőség? Mi az igazi kegyességnek, ami nemcsak kegyeskedésnek látszik, a lényege?
Székely Béla Dániel
Isten nagy neve a népek között
Igehely: Mal 1:10–14; Kulcsige: Mal 1:11 „Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között, és mindenütt jó illatú áldozatot mutatnak be nevemnek, és az tiszta áldozat! Mert nagy az én nevem a népek között – mondja a Seregek Ura.”
A próféta párbeszédet közvetít Isten és a nép között. Mit tesz szóvá Isten Szentlelkétől indítva Malakiás? Néven nevez bűnöket, amiket Isten népe már észre sem vesz. Istennel szembeni gőgös kérdéseikből, vádjaikból kitűnik, milyen távol vannak tőle. Megkérdőjelezik Isten szeretetét: „miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?” (2.v.). Életünk tele küzdelmekkel, nem történnek szenzációs dolgok. Hol van Isten beavatkozása? Te is érzel hasonlót?
Elterjedt sok területén az életnek: nem kell olyan komolyan venni Istent! Elég az Istennek, ha ott vagyok, kit érdekel, mit mond, a lelki érték nem kell, bűnbánatra jutás nincs.
Megvetették Istent beszédükben, cselekedeteikben: bármilyen áldozat jó – lopott, vak, sánta. Az Istentisztelet terhessé, fárasztóvá vált: „Micsoda fáradság” (13.v.) – zúgolódás, mert áldozatot kellett hozni.
Hogy érvel velük Isten? Megtérésre, bűnbánatra hívja (9.v.). Kijelenti elhatározásait és hatalmát „Mert nagy az én nevem a népek között – mondja a Seregek Ura” (11.v.).
Legyen e párbeszéd tanulság számunkra, vizsgáljuk meg magunkat! Imádkozzunk, hogy legyen életünk, szívünk, indítékaink kedvesek előtte. Legyen az advent a boldog átalakulás öröme!
Székely Béla Dániel
