2024. január 5., péntek

DÉLELŐTT | 
Kitartóan haladunk tovább a keskeny úton!

Igehely: Préd 7:1–16; Kulcsige: Préd 7:14 „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.”

A Préd 7:14 elénk tárja, hogy Isten úgy tervezte az emberi életet, hogy ne tudjuk kitalálni, mit hoz a holnap. Viszont, ha nem tudjuk, akkor milyen módon tudunk felkészülni a jövőre? Amilyen fontos a válasz, olyan egyszerű is: Istenben bízva, rá hagyatkozva. Ő tudja, mi vár ránk, tudja, mi lesz egy nap múlva, és ezer év múlva is. Ő kezében tartja a világmindenséget és annak jövőjét, meg a miénket is. A mi feladatunk az, hogy bízzunk benne, higgyük el ígéreteit, és haladjunk a keskeny úton, ami az engedelmesség útja.

Isten igéje a következőket mondja: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2:10c). Nem csak ma vagy ebben az évben szükséges a hűség, a kitartás, hanem mindhalálig. Aki viszont Istenbe veti bizalmát, az nem szégyenül meg. Ő, aki alkotta és irányítja a világmindenséget, a mi életünket is jól igazgatja.

Ha megbotlottunk, meghátráltunk vagy elestünk, a jó hír az, hogy Isten karja elég erős ahhoz, hogy felemeljen, megerősítsen és megtartson. A kérdés az, te kiben bízol? Milyen úton haladsz? Hogyan nyilvánul meg Istenbe vetett bizalmad?

Papp Lénárd

DÉLUTÁN | 

Tegyen készségessé minden jóra!

Igehely: Zsid 13:20 „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát.”

Ma este imádkozzunk, hogy Isten tegyen készségessé bennünket minden jóra, hogy az Ő akaratát teljesítsük, és így gyönyörködhessen mindennap bennünk. Előttünk van úgy Isten munkája, mint a mi felelősségünk. Igénk egyértelműen azt hangsúlyozza, hogy Isten az, aki bennünket késszé tud tenni minden jó cselekedetre, de hangsúlyozza a mi felelősségünket is. Nem szabad egyik hibát sem elkövetni: Sem azt, hogy mivel ez Isten munkája, akkor nekem nem is kell tennem semmit; de azt sem szabad hinnünk, hogy minden csak rajtunk múlik.

Kérd Istent, hogy munkálkodjon életedben, kérd, hogy Ő legyen az, aki készségessé tesz téged minden jóra, de élj is ennek az imádságnak a fényében. Sanyargasd meg a testedet, ha szükséges; vállalj különböző áldozatokat, ha kell; tégy meg mindent, ami rajtad áll; de ezzel együtt ismerd el, hogy Jézus nélkül semmit sem tudsz cselekedni (Jn 15:5).

Még ha nem is értjük meg pontosan, hogy ez hogyan működik, a Biblia mind a kettőt igen kihangsúlyozza. Nem is kell mi mindent megértsünk és megmagyarázzunk, de mindannyiunknak a kötelessége, hogy eszerint éljünk. Te milyen jó cselekedeteket tettél ma?

Papp Lénárd

 Napi áhítat

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A sze­líd ember ke­mé­nyen har­col. Tudja, hogy a test­ben való lét min­den pil­la­na­ta az el­bu­kás le­he­tő­sé­gét rejti, ezért arra tö­rek­szik, hogy ne test sze­rint éljen, és ne testi módon ha­da­koz­zon. A bűn elő­ször a gon­do­la­tok­ban keres fész­ket, majd onnan ki­in­dul­va ural­ja le az ér­ze­lem­vi­lá­got, a test tag­ja­it. Ezért a hívő ember el­ső­sor­ban a saját gon­do­la­ta­i­val vívja meg a har­cot, azo­kat igyek­szik fog­lyul ej­te­ni a Krisz­tus irán­ti en­ge­del­mes­ség­re. Nem kicsi küz­de­lem ez!