2024. június 9., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Életre keltett a Krisztussal együtt

– Ef 2:1–10; Kulcsige: Ef 2:5 „Hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek!”

Az életnek és a halálnak vitathatatlan és mindenki számára egyértelmű jelei vannak. Egy élő embertől nem várható az, hogy úgy viselkedjen, mint egy holt, viszont egy halott még töredékesen sem képes arra, amire egy élő képes és alkalmas.

Ám egy halottban (is), épp egy halott által is „történnek” dolgok: nem akarom gyomorforgató részletességgel leírni, hogy melyek azok. Röviden: szétesés, rothadás. Egy élő nem kívánkozik a jelenlétébe, ugyanis rettenetesen fertőz: halálos veszélyt jelent egy élő és élni akaró számára.

Számunkra egyértelmű, hogy lelkileg halottnak születünk a bűneset következményeként, s ennek megfelelő tüneteket produkálunk szakadatlan. De az, aki Krisztust életre keltette, ezt a gyászos folyamatot képes volt megállítani és visszájára fordítani. Ez az evangélium. Az irgalomban gazdag Isten cselekedete. Ugyanazzal a hatalommal és erővel, amely Krisztust kihozta a halálból, végezte és végzi bennünk az életre keltés munkáját. Megtapasztaltad ezt a csodát hit által? A cselekedeteid is bizonyítják ezt?

Ám ez még nem minden: Isten kész arra, hogy „megmutassa az eljövendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát” (7.v.). Hadd idézzek valamit Szent Ágostontól: „Az Édenben a teremtéskor az embernek megvolt a képessége úgy a jót, mint a rosszat cselekedni. A bűnbeesés után a jóra való képessége és készsége meghalt. A megváltás okán az ember visszanyerte a jóra való képességét, de megmaradt a rosszra való hajlama is. Ez egy állandó feszültség forrása a hívő ember számára. Amikor azonban az üdvösségünk beteljesedik, az eljövendő világban megsemmisül az a késztetés és képesség, ami annyi gyötrelmet okozott nekünk. Már csak a jót fogjuk tenni a megújult testünkben.”

Micsoda leírhatatlan öröm lesz az!

Domokos Ernő

Imaáhítat: 

Dicsérjük az Urat, mert még minket is bevont üdvözítő munkájába! – Ézs 49:6

Bibliaóra: 

A kiválasztás: Isten gondviselése – 4Móz 27:12-23 (2Tim 2:3)

DÉLUTÁN | 

Krisztushoz méltó életvitel

Igehely: Fil 1:27–30; Kulcsige: Fil 1:27 „Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért.”

A hívő embernek Krisztushoz méltóan kell viselkednie mindig, mindenhol és bármilyen körülmények között.

Mindig: a megtérésünktől egészen a halálunkig, attól függetlenül, hogy látja-e valaki a mindennapjainkat vagy nem, velünk van-e valaki, vagy nincs. Pál apostol is ilyen életre biztatja a filippi gyülekezetet (Fil 1:27).

Mindenhol: ott, ahol épp vagyunk, éljük az életünket – családban, gyülekezetben, munkahelyen, iskolában. Olyan szép, amikor a hívő ember Krisztushoz méltóan viselkedik, az élete Krisztushoz hasonlít.

Katona voltam, amikor az egyik cimborám visszajött szabadságról, és azt mondta hívő katonabarátjának: „Nyolc hónapon keresztül figyeltem hívő életedet. Én nem vagyok hívő, de szeretnék az lenni.” És megadatott neki, hogy mielőtt leszereltünk volna, az egyik evangélizációs estén elfogadta az Úr Jézust személyes Megváltójaként. Mindez csak azért, mert volt egy katona, aki ott is Krisztushoz méltó életet élt.

Bármilyen körülmények között: szabadságban vagy fogságban. Pál apostol a börtönben is élte a hívő életet, imádkoztak, énekeltek, örültek, sőt, buzdította a gyülekezetet a börtönből is a krisztusi életre.

Az a kérdés, hogy ha mi megjelenünk valahol, mit mondanak rólunk?! A hozzánk legközelebb állók látják-e bennünk Krisztust? Méltó-e az életünk, viselkedésünk őhozzá?

Kijelenthetjük-e, hogy „nekem az élet Krisztus”?!

Gál Bálint

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 16 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 54:11–17 Kulcsige: Ézs 54:13 „Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.”

Egy gaz­dag ember sze­re­tett volna egy tö­ké­le­tes fest­ményt a béke té­má­já­ban. Több festő is el­küld­te a művét neki. Csen­des tájak, gyö­nyö­rű nap­le­men­ték, mezőn le­ge­lé­sző ál­la­tok ke­rül­tek vá­szon­ra. Egy kép azon­ban ki­tűnt a többi közül. A hát­tér­ben nagy vihar tom­bolt, az elő­tér­ben ve­szé­lyes víz­esés zu­ho­gott éles szik­lák kö­zött. Egy fa nőtt ki az egyik szik­lá­ról, egyik ága ki­nyúlt ma­ga­san a víz­esés fölé. Egy ma­dár­ka fész­ket épí­tett ezen az ágon. A vihar kö­ze­pet­te nyu­god­tan és za­var­ta­la­nul pi­hent.