2024. május 11., szombat

DÉLELŐTT | 
A felkészültség jelentősége

Igehely: Mt 25:1–13; Kulcsige: Mt 25:13 „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

A legtöbb tapasztalt sofőr egy hosszú út előtt ellenőrizni szokta autójában az olajszintet. Felkészül az útra, nehogy útközben váratlan meglepetés érje. Mi is egy hosszú, végtelen utazás előtt állunk, melyre itt a földön kell idejében felkészülnünk. A bolond szüzek készületlenségük miatt elkéstek a vőlegény fogadásáról, és nem mehettek be a menyegzőre. Az lett volna a dolguk, hogy lámpásaikkal világítsanak. Micsoda tragédia, pedig lámpásuk is volt, és valamikor még olajuk is, de amikor épp kellett volna, elfogyott.

Az olajnak égnie kell ahhoz, hogy fényt tudjon sugározni. Ez alapján megvizsgálhatjuk mi is magunkat, hogy mi az az olaj, ami képessé tesz minket arra, hogy világítsunk. Saját magunktól semmi jót nem tudunk tenni. A kereskedőkhöz menni és pénzért olajat vásárolni csak időpocsékolás. Elizeus idejében az özvegyasszonynak annyi olaja lett, amennyi edényt erre a célra ráfordított. Jeremiásnak Isten igéje perzselő tűzzé vált szívében (Jer 20:9).

Odaszántuk-e magunkat teljesen az Úrnak, mint élő, szent és Istennek kedves áldozat (Róm 12:1b)? Vigyázzunk, hogy ne aludjon ki az a tűz bennünk, amit az Úrtól kaptunk! Hogyan fogsz felkészülni az Úr Jézus fogadására?

Pardi Benjámin Attila

DÉLUTÁN | 

Munkatársak az Isten szántóföldjén

Igehely: 1Kor 3:6–9; Kulcsige: 1Kor 3:9 „Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.”

Pál apostol az Istennek végzett szolgálatot a szántóföldön végzett munkához hasonlítja. Az ige alapján gondolkozzunk el az alábbi igazságokon:

A munkatársak helye. Hol kell keresnünk Isten szolgáit? Vajon csak tétlenül álldogálnak a piactéren (Mt 20:6)? Hol találták meg a 12 éves Jézust? Isten mindenkit hív a szántóföldjére, a nagy aratásra (Mt 28:19–20). Kérjük, hogy az Úr küldjön még munkásokat (Lk 10:2)!

A munkatársak feladata. Isten különböző feladatokra hívja el a szolgáit. A tétlenkedők sokszor fel sem mérik, hogy milyen sok szolgálati terület van, pedig egy pohár víz sem veszíti jutalmát (Mk 9:41). Az Úr rád milyen feladatot bízott?

A munkatársak és Isten. Áldott dolog Isten munkatársának lenni! A közös munkából Isten is alaposan kiveszi a részét, és olyan dolgokat tesz, amit az ember önerőből képtelen volna megtenni: pl. megváltás, újjászületés, növekedés.

A munkatársak kapcsolata. Pál nem vetélytársat látott Apollósban, hanem egy hűséges munkatársat. A munkatársak munkálkodhatnak szorosan együttműködve, vagy térben és időben elválasztva, de mindig ugyanazért a célért (Jn 4:38).

A munkatársak jutalma. A fizetség csak azoknak jár, akik az Úr szerint munkálkodtak. Isten bőségesen megjutalmazza azokat, akik akarata szerint fáradoztak.

Pardi Benjámin Attila

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.