2024. október 26., szombat

DÉLELŐTT | 
A mennyei háború következményei

Igehely: Jel 12:7–12; Kulcsige: Jel 12:7 „Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt.”

Igénk szerint a szellemi harc nemcsak a Sátán és mi köztünk van, hanem a mennyei angyalok és a Sátán és angyalai között is. Ebbe a harcba csak helyenként kapunk bepillantást az ige által, és nem ismerjük a harc teljes lefolyását. Mai igeszakaszunk célja bemutatni, hogy a Sátán és serege legyőzött ellenség. Ha földi perspektívából úgy is tűnik sokszor, hogy a gonosz erősebb, és diadalmaskodik, az ige által láthatjuk, hogy ez nem így van. Naponkénti küzdelmeinkben és kísértéseinkben ne feledjük, hogy aki vádolja a testvéreket, és megtéveszti az egész földet, valójában egy legyőzött ellenség. Visszhangozzon a szívünkben és elménkben: „a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé” (10.v.). Mily megerősítés ez így a nap elején!

A gonosz fölötti győzelemben a hívőknek is részük van. Az angyalok ellenálltak, a sárkány nem tudott felülkerekedni. A testvérek is „legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig” (11.v.). Ne a harc hevét nézd, hanem a harcolás megtiszteltetését!

Milyen hozzáállással kell lenned a 11. vers értelmében?

Kovács József

DÉLUTÁN | 

Az Úré a föld és annak lakója

Igehely: 3Móz 25:23–28; Kulcsige: 3Móz 25:23 „A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és zsellérek vagytok nálam.”

Isten ég és föld Ura, Úr minden és mindenki fölött. Ha ezt elismerjük, jó dolgunk lesz, ha ez ellen lázadunk, elveszünk. A 23. vers bemutat egy olyan igazságot, aminek alapelvként való gyakorlását ma is bölcs dolognak tartják: „A földet senki se adja el véglegesen… tegyétek visszaválthatóvá a földet” (23–24.v.). Az embernek szüksége van a földre, hogy azt munkálva méltóan megélhessen. A földtől elszakított ember gyökértelen és kiszolgáltatott. Egy ország is bölcsen cselekszik, ha termőföldjét nem engedi idegenek kezébe kerülni. Mert a föld az Úré, és azért adja az embernek, hogy méltó életet éljen.

Isten eme parancsa az emberek iránti kedvességére utal. Nem akarta, hogy népe között valakik végleg elszegényedjenek anélkül, hogy ne lenne lehetőségük munkával talpra állni. Ez a lelkület kell vezessen bennünket is: egyrészt nem engedhetjük meg, hogy közöttünk testvéreink elszegényedjenek, másrészt meg kell adni nekik azt a lehetőséget, hogy becsületes munkával meg tudjanak élni. Társadalmi szinten ez nagy feladat, viszont a magunk helyén vezessen minket is ez a lelkület. Ezt Istentől tanuljuk.  

Kovács József

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A szelíd ember keményen harcol. Tudja, hogy a testben való lét minden pillanata az elbukás lehetőségét rejti, ezért arra törekszik, hogy ne test szerint éljen, és ne testi módon hadakozzon. A bűn először a gondolatokban keres fészket, majd onnan kiindulva uralja le az érzelemvilágot, a test tagjait. Ezért a hívő ember elsősorban a saját gondolataival vívja meg a harcot, azokat igyekszik foglyul ejteni a Krisztus iránti engedelmességre. Nem kicsi küzdelem ez!